Ő így válaszolt: Áldjon meg az ÚR téged, édes leányom! Szeretetedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. Ne félj hát, édes leányom! Mindent megteszek neked, amit mondasz. Mert mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. Való igaz, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam még közelebbi rokon is. Ma éjjel aludj itt, s majd reggel, ha ő vállalja a rokoni kötelezettségét, jó, váltson meg téged. Ha pedig nem akar téged megváltani, akkor én váltalak meg. Él az ÚR! Aludj azért itt reggelig. Így hát ott nyugodott az ő lábánál reggelig, és fölkelt oly korán, mielőtt az ember fölismerhetné a másik embert. Boáz ugyanis megparancsolta: Meg ne tudja senki, hogy ez az asszony a szérűn járt. Majd ezt mondta: Add ide a nagy kendődet, amely rajtad van, és tartsd ide. Ő odatartotta. Boáz pedig hat mérő árpát mért bele, és föladta a hátára, ő pedig bement vele a városba. (Ruth 3:10-15)
A szavak ideje
„Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” – írja Jakab apostol levelében. Egyesek szerint ezért kaptunk dupla annyi fület, mint amennyi szájat. És mennyire igaz ez a párkapcsolatok területén is. Néhány éve a gyülekezet társalgójában ültem, és találtam egy papír fecnit az asztal sarkán. Egy nagyon ifjú hölgy próbálta meg érzésnyilvánításra bírni szíve választottját: „Nekem nagyon tetszel. Én is tetszek neked? Húzd alá és küldd vissza: igen, nem.” Nem nekem szólt a cetli, úgyhogy visszatettem szépen a helyére. Ne ijedjen meg senki, nevekre már nem emlékszem.
Boáz már hosszú idő óta megszerette Ruthot, és számtalan jelét adta a szeretetének. Ezen az éjszakán eljött az ideje, hogy Ruth is megtegye a maga válaszlépését. Megfürdött, megkente magát, felvette a legszebb ruháját, lement a mezőre, és az éj leple alatt megkérte Boázt, hogy legyen a megváltója. Boáz egészen eddig nem beszélt az érzéseiről Ruthnak. Most viszont eljött a pillanat, és szinte érezhető, hogy Boázból kiömlik mindaz, ami az elmúlt néhány héten foglalkoztatta.
Tizenéves koromban hallottam egy jó tanácsot. A fiúknak úgy szólt, hogy soha ne mondd senkinek, hogy „Szeretlek”, amíg nem állsz készen arra, hogy a következő mondatod ez legyen: „Leszel a feleségem?”. A lányok verziója pedig így szólt: soha ne mondd ki, hogy „Szeretlek”, amíg nem állsz készen arra, hogy a kérdésre „Igen” legyen a válaszod. A tanács hasznosnak bizonyult. Itt Boáz és Ruth számára eljött a pillanat, hogy beszéljenek erről. Igaz, itt a kor szokásai miatt Ruthnak kellett kérnie, és Boáznak kellett válaszolnia. És válaszolt is: „Mindent megteszek, amit mondasz.”
Valaki felkészült
Boáz szavaiból megtudjuk, hogy mennyire hálás. Megtudjuk azt is, hogy gyötörte a gondolat, hogy Ruth esetleg majd valaki mást választ. Úgy tűnik, volt köztük korkülönbség, mert következetesen leányomnak szólítja Ruthot, és annak örül, hogy Ruth nem járt az ifjak után. De megtudjuk azt is, hogy Boáz már utánajárt a dolgoknak. Ruth információi nem voltak pontosak. Nem Boáz volt a legközelebbi rokon, hanem bejött a képbe egy másik férfi. Az elmúlt hetekben – talán Ruth tétovázása miatt – azt is gondolhatta, hogy Ruth attól a másiktól kéri majd a megváltását.
Álmatlanul Betlehemben
Boáz azt kéri Ruthtól, hogy ne menjen haza, hanem aludjon ott a mezőn éjjel. Hát, hogy alvás volt-e ott, abban erősen kételkedem. Csodálkoznék, ha bármelyikük tudott volna aludni. Nem is olvassuk, hogy Ruth aludt és felébredt, hanem azt, hogy nyugodott és felkelt. Boáz pedig tudta, hogy ki volt az, aki segítette Ruthot, hogy ez az éjjeli találka létrejöhessen, ezért hálája jeléül rengeteg árpát küldött Naominak. Ő pedig újra olvas majd ebből a jelből.
