Az ember tragédiája (Jelenések 16:10-16)

Az ember tragédiája (Jelenések 16:10-16)



Ekkor hallottam, hogy a szentélyből egy hatalmas hang így szólt a hét angyalhoz: “Menjetek el, és öntsétek ki Isten haragjának hét poharát a földre!” (Jelenések 16:1)

Ez a vers azoknak az angyaloknak szól, akiket az előző fejezet végén láttunk kijönni a szentélyből. Miután kijöttek, a szentélyt betöltötte Isten dicsősége, és senki nem mehetett be egészen addig, amíg a hét pohár ítélete be nem fejeződik. A hatalmas hang, ami a szentélyből szól, Isten hangja – hiszen egyedül ő van a szentélyben. Ő az, aki elhatározta, hogy most már nem csak figyelmeztetéseket küld, hanem módszeresen leszámol az Antikrisztus rendszerével. Itt időben már a nagy nyomorúság végén járunk– Jézus visszajövetele nagyon közel van.

Seven BowlsElment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik az ő képmását imádták. (Jelenések 16:2)

Itt Isten megjelöli azokat, akik úgy döntöttek, hogy felveszik a fenevad bélyegét. Sokan azt gondolják, hogy ezt a testbe épített mikrochip fogja előidézni. Ez is egy lehetőség, de igazából lényegtelen is, hogy miként fog ez bekövetkezni. A lényeg, hogy Isten elkezdi szétszedni az Antikrisztus rendszerét.

A második angyal is kiöntötte a poharát a tengerbe, és az olyanná lett, mint a halott vére, és minden élőlény elpusztult a tengerben. A harmadik angyal is kiöntötte a poharát a folyókba és a vizek forrásaiba, és azok vérré változtak. És hallottam, hogy a vizek angyala így szólt: “Igazságos vagy te, a Szent, aki vagy, és aki voltál, hogy így ítéltél; mivel szentek és próféták vérét ontották ki, te is vért adtál nekik inni: megérdemelték.” És hallottam, hogy így szólt az oltár: “Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid”. A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával; és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki. (Jelenések 16:3-9)

Jézus még azt mondta, hogy Isten „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” Vagyis a történelem során Isten ugyanolyan körülményeket biztosított mindenkinek, attól függetlenül, hogy milyen viszonyban voltak vele. Ez is része volt Isten akaratának, hogy aki mellette dönt, az a körülményektől függetlenül dönthessen mellette. És valóban, bárki leélhette az életét Isten nélkül, miközben élvezte az ő áldásait – a tiszta vizet és az éltető napsütést. Itt azonban eljön az a pont, amikor Isten megvonja ezeket – a víz ihatatlan, a napsütés kibírhatatlan lesz. Az utolsó mondatból úgy tűnik nekem, hogy Isten éppen azért teszi ezt, hogy hátha valaki még ezen a ponton is észbe kap és megtér.

Az emberek azonban sajnos már nem térnek meg: káromolják Isten nevét. A név az ókori kultúrákban az illető természetét jelölte, így Isten neve is az ő természetére utal. Az Antikrisztus uralma alatt élő emberek tehát valójában Isten természete ellen lázadnak, nem hajlandók őt Istenként elfogadni. Nem hiszik el neki, hogy ő valóban szerető Isten – hazugnak állítják. Annyira bevették a Sátán hazugságait Istenről, hogy képtelenek megnyílni felé. Ez az ember tragédiája.

Talán az sem véletlen, hogy ezek a csapások – vérré vált víz, fekélyek – Mózes könyvéből ismerősek. Isten ott az egyiptomiakat ítélte meg, miközben az ő népe biztonságban volt Gósen földjén. Miközben látjuk, hogy Isten megítéli az Antikrisztus rendszerét, érdemes észben tartanunk, hogy Izrael népe a pusztában, egy Istentől előkészített helyen tartózkodik, és az ő védelmét élvezi. Az Antikrisztus áldozatául esett mártírokat pedig már a mennyben láttuk az előző versekben.

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.