Bünteti-e Isten az övéit? (Ruth 1:19-22)

Bünteti-e Isten az övéit? (Ruth 1:19-22)



Így mentek mindketten, amíg Betlehembe nem értek. Amikor Betlehembe érkeztek, megmozdult az egész város miattuk, és azt kérdezték: Csak nem Naomi ez? Ő azt mondta nekik: Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserített engem a Mindenható. Többedmagammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engem az ÚR. Miért hívnátok hát engem Naominak, holott az ÚR ellenem fordult, és a Mindenható nyomorúsággal illetett engem? Így tért vissza Naomi és vele együtt menye, a móábi Ruth Móáb mezejéről. Éppen az árpaaratás kezdetén érkeztek meg Betlehembe. (Ruth 1:19-22)

Az előző részben láttuk, hogy Naomi eldöntötte, hogy visszatér az ígéret földjére, és már ezzel a döntésével is nagy hatással volt a menyére. A móábi származású Ruth megtért az élő Istenhez, és ragaszkodott ahhoz, hogy Anyósával tart Izrael földjére.

An-old-suitcase-007

Szinte magam előtt látom, ahogy megbolydult Betlehem a hírre. „Hallottátok, hogy Naomi, aki tíz évvel ezelőtt elmenekült a nehézségek elől, visszatért?” „És egyedül – a férje és a két fia odaveszett.” „Én már akkor megmondtam, hogy jobban tennék, ha nem mennének sehova! Most ráadásul egy móábi nőt is hozott magával! Micsoda szokásokat fog az ide behozni!” Persze ezek csak elképzelések, de feltételezhető, hogy Naomi és Ruth nem éppen kedvező körülmények közé érkezett. A rokon nélkül maradt özvegyek és az idegen nemzetbeliek élete Izrael közösségében sem volt egyszerű.

De a körülmények mögött ott húzódott egy sokkal komolyabb kérdés – sőt, feltételezés. Kiérződik ez Naomi szavaiból is, aki arról beszél, hogy Isten ellene fordult, nyomorúsággal illette és megkeserítette őt. A férje és fiai elvesztését büntetésként élte meg. Valószínűleg ezt erősítette benne a környezete is.

A közelmúltban volt egy beszélgetésem egy barátommal, aki hasonló gondolatokkal küzdött. Ott egy gyermek betegsége miatt merült fel a kérdés: ezzel Isten akarja őt büntetni? Ez a gondolat bizony előjöhet, amikor az életünkben nehézséget vagy akár tragédiát tapasztalunk. Egy beteg gyerek, egy tönkrement karrier, elvesztett vagyon, közeli hozzátartozó elvesztése, súlyos betegség – csak néhány azok közül a helyzetek közül, ami mögött Isten büntetését feltételezhetjük.

Az Igében úgy látom, hogy Isten nem bünteti az övéit, mert Jézus magára vette a bűneinkért járó büntetést. A büntetés lényege a megtorlás, az elégtétel megszerzése. Jézus értünk kiontott vére azonban teljes mértékig elégtételt adott a mi bűneinkért.

Azt azonban tanítja a Zsidókhoz írt levél, hogy Isten fegyelmezi, neveli a gyermekeit. Idézi az ószövetséget: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” A következő versben a szerző azzal érvel, hogy Isten éppen azért fegyelmez minket, mert a gyermekei vagyunk. Sőt, azzal folytatja, hogy ha nem részesülnénk Isten fegyelmezésében, az azt jelentené, hogy nem vagyunk a fiai.

A büntetés és a fegyelmezés között alapvető különbséget látok. Míg a büntetés célja a megtorlás, addig a fegyelmezés célja a jellemformálás, és a jó belátásra bírás. Úgy látom, Naomi életében ez történt. Isten fegyelmezte őt, ez fájdalmas volt, de elérte a célját. És a következő fejezetekben látni fogjuk, hogy amint visszatért a helyére, mennyi jó dolog várt még rá. A 2 Korinthus 7-ben Pál apostol beszél arról, hogy van Isten szerinti szomorúság, ami „megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre.” Naomi szomorúsága ilyen Isten szerinti szomorúság volt.

Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a nehézségek mögött nem kell mindig Isten fegyelmezését látni. Isten sokszor megenged az életünkben nehézséget, próbát, aminek szintén a jellemformálás a célja. A lényeg, hogy tiszta lelkiismerettel álljunk az Úr előtt. Ha a nehézség mögött fegyelmezés áll, akkor ő úgyis megmutatja, hogy mi az, amiből ki szeretne nevelni vele.

Naomi helyesen cselekedett, hogy visszatért az ígéret földjére. Egy dologban azonban tévedett: Isten nem volt ellene. Isten nagyon szerette őt, és még rengeteg áldást tartogatott a számára. Ezt a hibát ne tanuljuk meg tőle. Bízhatunk abban és tudhatjuk, hogy Isten értünk és velünk van. Tudhatjuk, hogy az ő szeretete nem változik irántunk (ahogy egy szülő szeretete sem változik egy gyermek felé, akit olykor fegyelmeznie kell). A szeretetét egyszer és mindenkorra megmutatta: „Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.”

Hivatkozott versek: Zsid 12 | 2 Kor 7 | Róm 5

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.