Döntések (Lukács 6:12-36)

Döntések (Lukács 6:12-36)



Egy idős házaspár a hatvanadik házassági évfordulóját ünnepelte. Az alkalomra szép kis ünnepséget szerveztek, és még újságírók is megjelentek, hogy interjút készítsenek a párral. Először a férjet kérdezték: „Mondja, mi a titka annak, hogy ilyen hosszan kibírták egymás mellett?” Az idős úr gondolkozott egy kicsit, majd így válaszolt: „A titok az volt, hogy még a házasságunk első évében kötöttünk egy egyezséget a feleségemmel, hogy megosztjuk a döntéseket: én hozom meg a nagy döntéseke, az apróbb dolgokban pedig ő dönt.” „És ez működött?” – kérdezte hitetlenkedve a riporter. Mire az öreg: „Hogyne! Valójában azt mondhatom, hogy hatvan év alatt egyetlen nagy döntésre sem volt szükség.”

Lukács evangéliumában ahhoz a ponthoz értünk, ahol Jézusnak kellett nagy döntést hoznia. Most már mind a vallási, mind a politikai vezetők ferde szemmel néztek rá, a nép körében azonban egyre népszerűbb volt, és alig győzte a sok feladatot. Ezért úgy döntött, hogy felépít egy kis tizenkét fős csapatot, elhívja az apostolait, akik képviselik majd őt. A történetről szóló tanítást megnézheted itt.

1-vlcsnap-2016-04-03-022

Fontos látni, hogy ezt a döntést Jézusnak akkor kellett meghoznia, amikor éppen nem egy nyugodt időszakot élt, hanem éppen ellenkezőleg, nyomás alatt volt. A mi életünkben is általában akkor kell nagy döntéseket hoznunk, amikor nyomás nehezedik ránk. Mit tanulhatunk Jézustól arról, hogyan hozzunk jó döntéseket, amelyeket később nem kell megbánnunk? Íme 5 ezek közül.

1) Tölts időt Isten jelenlétében az imán és az Igén keresztül. Mielőtt Jézus kiválasztotta az apostolokat, az éjszakát imádkozással töltötte. Én is azt tapasztaltam, hogy még, ha Isten nem is ad különleges kijelentést, ha időt töltök imádkozással és csak egyszerűen olvasom a Bibliát, egyértelművé válik a jó út.

2) Tedd fel a kérdést, hogy a döntésed tárgyában ad-e a Biblia egyértelmű útmutatást. Ha például felmerülne a kérdés, hogy hűséges legyek-e a feleségemhez, nem kell külön kijelentést kérnem Istentől, hiszen egyértelművé tette az akaratát az Igében.

3) Ne siesd el a döntést. Jézus nem azonnal a szolgálata elején hívta el az apostolokat, hanem majdnem 1,5 évvel később. Legtöbbször, amikor még nem látjuk tisztán a helyes utat, akkor még nincs döntéshelyzet, csak a környezetünk próbál minket döntésre kényszeríteni. Ilyen példa Péter, amikor úgy dönt, hogy ki kell választani a tizenkettedik apostolt Júdás helyére, és végül két lehetőség közül Mátyásra esik a választás, akiről soha többé nem hallunk ezután. Viszont az ApCsel hátralevő része arról szól, hogy Jézus maga elhívja a tizenkettediket, Pált. Néha amikor úgy megyünk Istenhez, hogy a kérdésünk az, hogy „A” vagy „B” a helyes döntés, ő azt mondja, hogy egyik sem. Van egy „C”, amire nem is gondoltunk.

4) Ha viszont tényleg muszály döntened, és még nem kaptál kijelentést Istentől, akkor tégy úgy, ahogy helyesebbnek látod. Istent sokkal jobban érdekli, hogy milyen motivációból döntünk, mint hogy hogyan döntünk. „Boldog, akinek nem kell elítélnie önmagát abban, amit helyesel. Akinek viszont kétségei vannak, amikor eszik (dönt), máris megítéltetett, mivel nem hitből teszi. Mert mindaz, ami nem hitből van, bűn” – írja Pál apostol a római levélben.

5) Fogadd el, hogy lesznek rossz döntéseid. Legalábbis, amelyek rossznak tűnnek. Jézus például kiválasztotta Júdást is, aki később elárulta őt. Megbízhatunk Istenben, hogy ha őt szeretjük, tényleg mindenből ki tudja hozni a legjobbat. (Róma 8:28) Az élet nem fekete-fehér, így a döntéseink sem azok. Ahogy József mondta a testvéreinek: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt.” Ne rettegj a rossz döntésektől, jó kezekben vagy.

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.