Egy barátság, amit ideje megszakítani (Jakab 4)

Egy barátság, amit ideje megszakítani (Jakab 4)



Biztosan tapasztaltátok már, hogy a barátaink hatással vannak ránk. És ahogy igaz ez a jó barátokra, ugyanúgy negatív hatású, vagy mérgező is lehet egy barátság. Olvastam egy kutatásról, amely szerint azok az emberek, akiknek nagyobb testalkatúak a barátaik, maguk is hajlamosabbak többet enni a kelleténél. Ez persze csak egy érdekesség, de tudjuk, hogy egy rossz barátság komolyabb következményekkel járhat, akár évekre is megmérgezheti az életünket.

Jakab a levelének negyedik részében is egy ilyen mérgező barátságról beszél, mégpedig arról, amikor keresztényként barátságot kötünk a világgal. A szóhasználatából egyértelmű, hogy számára ez nem egy könnyed téma. „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel?” – teszi fel a kérdést. De mit jelent a világ barátjává válni? Mit jelent egyáltalán a világ?

Aki vallásos neveltetésben részesült, az alighanem találkozott ezzel a kifejezéssel, hiszen a keresztények rengeteg dolgot illetnek a „világias” jelzővel, közük zenei stílusokat, társas tevékenységeket, mint pl. a táncot, bizonyos öltözeteket, hajviseletet, vagy akár tárgyakat, mint például a tévét. Emellett sokszor „világinak” neveznek mindenkit, aki nem abban hisz, amiben ők, vagyis az embereket két csoportra osztják: vannak ők, a világiak, és mi, a hívők. Jakab azonban nem ebben az értelemben beszél a világról. Amiről ő beszél, az egy sokkal bonyolultabb, és nehezebben tetten érhető dolog.

A világ bibliai értelemben egy rendszer, amelynek a lényege, hogy én vagyok a középpontban. A világ szerint az életünk célja, hogy megszerezzük mindazt, amire vágyunk, és így elérjük a boldogságot. Számomra legtalálóbban a Honeybeast Egyedül c. száma fogalmazza meg a világ gondolatiságának lényegét, amely így szól: „Csak azért vagyok, hogy nekem legyen jó, és az boldogít, ami nekem való.” De miért olyan gonosz Isten szemében a világ?

Mert ő tudja, hogy a világ valójában egy csapda. A buyufa árnyékában c. közel hatvan éves mesekönyvben szerepel egy történet Totóról, a majomról, akire szemet vet Perembi, a vadász. Egyszerű cselhez folyamodik: egy kannába mogyorót tesz, és egy akkora lyukat vág a tetejére, amin keresztül a majom csak úgy tudja kihúzni a kezét, ha elengedi a szerzeményét. A majom azonban nem akarja elereszteni a mogyorót – pedig valójában nem tudja kiszedni, hogy megegye – a kannával együtt pedig nem tud elég gyorsan menekülni. A világ rendszerének ugyanez a trükkje. Felbátorít, hogy a saját boldogságunkért, a saját vágyaink kielégítéséért mindent tegyünk meg, de nem árulja el, hogy az egész egy zsákutca – a vágyott boldogság ezen az úton soha nem lesz a mienk. Ellenben ha először Isten országát keressük – ahogy Jézus tanította –, akkor a többi ráadásként megadatik.

Számomra az volt a legmegdöbbentőbb a fejezet tanulmányozásakor, hogy Jakab rámutat, sokszor még a hitünkben is világiasan viselkedünk. Hiszen lehet, hogy a helyes dolgot tesszük, mert imádkozunk, de valójában csak azért kérünk valamit, hogy mi élvezzük. Tehát valójában mi vagyunk a központban, és ebbe még Istent is megpróbáljuk bevonni. Nem felejthetjük el, hogy ezt a fejezetet Jakab keresztényeknek írta: nem mondhatjuk, hogy a világ rajtunk kívül eső dolog.

A Facebook világában ismert az unfriend angol kifejezés, amely arra utal, amikor valaki törli egy ismerősét a barátai listájáról. A negyedik fejezetben Jakab három javaslatot ad, hogy miként szakíthatjuk meg ezt a mérgező barátságot, vagyis hogyan unfriendelhetjük a világot.

„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt” – tanácsolja elsőként. Vagyis szálljatok le az életetek trónjáról, és adjátok vissza Istennek az őt megillető helyet. Vegyétek észre, hogy mindaz, ami csak körül vesz titeket – beleértve az embereket és Istent – nem azért létezik, hogy körülöttetek forogjon, és minden vágyatokat kielégítse. Nem ti vagytok az életetek főszereplői.

„Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim” – folytatja a második tanáccsal, és egy kérdéssel: „Ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?” Az ember bukása éppen az volt, amikor elkezdte bitorolni a bírói széket, és ő akarta megítélni, hogy mi a jó, és mi a rossz. Az ítélet azonban egyedül Isten feladata. Amikor ítélkezünk, az ő szerepében tetszelgünk. Ezt Jakab szerint sürgősen abba kell hagynunk.

Az utolsó tanács pedig lényegében az, hogy engedjük el azt a gondolatot, hogy az életünk a mienk, és a célja a mi boldogságunk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden tervünkbe belekalkuláljuk, hogy Isten felülírhatja azokat. „Egy életünk van” – mondjuk sokszor. Valójában azonban nincs egy életünk sem – nem mi vagyunk a tulajdonosok. Pál gyönyörűen leírja ezt: „[Jézus] azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”

Ha részletesebben is kíváncsi vagy a fejezet tanulmányozására, ide kattintva meghallgathatod a vonatkozó kistarcsai bibliaóra felvételét!

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.