Egyszer élünk – de örökké! (Jelenések 7:13-17)

Egyszer élünk – de örökké! (Jelenések 7:13-17)



Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: “Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” Ezt mondtam nekik: “Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: “Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.” (Jelenések 7:13-17)

A héten kicsempésztek egy levelet Irán egyik leghírhedtebb börtönéből. A levelet egy amerikai pásztor írta, akit a hite miatt tartanak a rácsok mögött az iszlám országban. „Egyre homályosabban látok, alig van erőm járni, a lépéseim gyengék és ingatagok” – írja a rab, akit különböző fizikai és lelki bántalmazásokkal igyekeznek rávenni, hogy tagadja meg Jézus Krisztusba vetett hitét. Ennyit kellene kimondania, és szabad lenne. Ő mégis inkább eltűri a kínzásokat, mert valami sokkal értékesebb lebeg a szeme előtt. (Imádkozzunk érte! – A hír részletesebben, angolul itt.)

A fenti versekben János azokat látja, akik a nagy nyomorúság idején kötelezték el magukat Jézus mellett, és ezért az életükkel fizettek. Úgy tűnik, ebben az időben minden hívő vértanú lesz, az Antikrisztus nem tűr majd ellenszegülést. Aki Jézus mellett dönt, az aláírja a halálos ítéletét. Mégis egy megszámlálhatatlan sokaságot látunk, akik megtették ezt a bátor lépést. Hogy voltak képesek erre?

Úgy gondolom, hogy az említett iráni fogolynak és a nagy nyomorúságban megölt vértanúknak ugyanaz a titkuk: azért tudnak kitartani és győzni, mert helyes a fókuszuk. Helyesen látták a jelenüket és a jövőjüket.

Azt tapasztalom, hogy a világ egyik legnagyobb átverése az, hogy míg a jelenlegi életet láttatja igazinak és valóságosnak, a halál utáni életet megfoghatatlannak, és bizonytalannak mutatja. Figyeljétek meg csak a köznyelvben! Ami a sír után van, azt „halál utáni életnek” nevezzük. Pedig valójában inkább a földi létünket kellene a „halál előtti életnek” nevezni. A Biblia szerint ugyanis a jelenlegi életünk egy szempillantás ahhoz képest, ami következik, csupán egy árnyék, ami elhalványul a valódi mellett.

Pál apostol is ezzel a gondolattal bátorította a szenvedő hívőket: „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” Nem azt mondja, hogy sokkal többet ér a jövőbeli dicsőség, mint amennyit veszítünk a jelenlegi szenvedésekkel. Hanem azt állítja, hogy a két dolgot össze sem lehet hasonlítani.

Ha úgy tekintünk a jelenre, mint a „halál előtti életre”, akkor már érthető, hogy Isten miért enged át nehéz és megpróbáló helyzeteken minket. Mert készít valami sokkal jobbra és igazibbra. Az életre, az igazira, az ő jelenlétében. Egyszer élünk – de örökké!

The-Cross

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.