Egy frissen végzett fiatal mérnököt az önéletrajza alapján behívtak egy neves mérnökirodához állásinterjúra. Nagyjából húsz perc beszélgetés után az cég vezetője feltette a kérdést: „Ha felvennénk, nagyjából mennyit szeretne keresni?” A fiatal frissdiplomás hezitálás nélkül rávágta: „Havi nettó egymillió forint környékére gondoltam, ha jó cafeteria csomagot ajánlanak mellé.” Az interjúztató elgondolkozott, majd így szólt: „Mit szólna egy olyan csomaghoz, amelyben az alapszabadság mellett van évi 3 hét fizetett szabadság, fedezi az összes orvosi költségét, az életbiztosítását, az önkéntes nyugdíjpénztár tagságát, és emellé kétévente egy új céges BMW lízingjét?” A jelölt előre dőlt a székén, láthatóan izgatott lett: „Wow, ez nagyon jól hangzik, ugye csak viccel?” Mire a cégvezető: „Igen, de maga kezdte!”
Ahogy ennek a fiatal mérnöknek, a virágvasárnapi jeruzsálemi tömeg is tele volt nagy elvárásokkal. A jelenetet olvasva úgy tűnik, hogy minden jól alakult. Ott volt Jézus, aki betöltötte valamennyi messiási próféciát. A legutóbbit, a szamárháton való bevonulást már mindenki értette is, és ennek megfelelően is reagáltak: Messiásként köszöntötték őt. A hely is rendben volt, hiszen Jeruzsálemben zajlanak ezek az események. És valami mégsem volt rendben. (A történetről szóló tanítást megnézheted, meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva.)
A motivációjuk. A probléma az volt, hogy teljesen maguk körül forognak. Azt várták, hogy a Messiás majd megszabadítja ŐKET a római elnyomástól, felállítja SZÁMUKRA a messiási királyságot és megáldja ŐKET, Izraelt. Ezek voltak az elvárásaik. Ezek az elvárások azonban nem voltak szinkronban Isten szívével.
Ő ugyanis meg akarta szabadítani őket, de nem csak a rómaiaktól, hanem minden bűntől, bűntudattól, megkötözöttségtől. Fel akarta állítani a messiási királyságot, de nem ott és nem akkor. Áldást akart hozni Izraelnek, de nem csak nekik. Már a Biblia első könyvéből egyértelmű, hogy Istennek a kezdetektől az a célja, hogy a föld minden nemzete áldást nyerjen, megismerje Istent.
Mivel a virágvasárnapi tömeg elvárásai nem egyeztek Jézus szándékaival, ezért hagyta, hogy csalódjanak benne. Így történhetett meg, hogy sokan az ünneplő sokaságból néhány nappal később már feszítsd meget kiáltottak. Ennyi. Végeztek vele. Adtak neki esélyt, de nem teljesítette az elvárásaikat. Hát elfordultak tőle.
Ma sokan azért fordulnak el Istentől, mert csalódnak benne. Voltak elvárásaik, és Isten nem teljesítette azokat. Nem adott nekik társat. Nem állította helyre a házasságukat. Nem gyógyította meg haldokló hozzátartozójukat. Nem segített az anyagi helyzetük rendezésében.
De még keresztényként is belesodródhatunk abba, hogy átadjuk ugyan a szívünk trónját Istennek, de csak azért, hogy minket szolgáljon. Úgy gondoljuk, a fő feladata, hogy boldoggá tegyen minket. A mi motivációink is önzőek.
Nem lehet, hogy ilyenkor hasonlítunk a virágvasárnapi tömegre és nem is önmagát Jézust imádjuk, hanem egy róla alkotott képet, amit mi teremtettünk boldogtalanságunkban? Valahogy úgy, ahogy Csokonai fogalmazza meg A reményhez című versében:
„Főldiekkel játszó
Égi tűnemény
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.”
Ez az általunk kreált védőangyal könnyen cserbenhagyhat minket.
Arra bátorítalak tehát, hogy ne úgy tekints Istenre, mint akinek az a küldetése, hogy a te boldogságodat szolgálja. Kérd meg, hogy mutassa meg neked, mi az ő célja, terve, akarata a körülötted élő emberekkel, és állj be ebbe a sodrásba, imádkozz ennek megvalósulásáért és tegyél érte, ha kéri. Egy ismerősöm mondta, hogy minden reggel egy egyszerű imádsággal kezdi a napot: „Uram Jézus, jó reggelt! Mit csinálunk ma?” Ez az igazi boldogság titka, és jó erre emlékezni különösen idén, amikor a virágvasárnap egybeesett a boldogság világnapjával.
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.