Én vagyok az apád (Galata 4)

Én vagyok az apád (Galata 4)



A Koldus és királyfi c. Mark Twain regény gyerekkorom egyik kedvenc története volt. A lapjain egy mélyszegénységben élő család sarja és a vele egykorú királyfi cserélnek titokban ruhát, és egy ideig megpróbálják a másik életét élni. A regény valójában arra a gondolatra épül, amivel talán mindenki eljátszik időnként: mi lett volna belőlem, ha máshova születek – más családba, más körülmények közé, más társadalmi helyzetbe? A mozitörténelem egyik leghíresebb mondata a Csillagok háborúja: A birodalom visszavág c. filmből származik. “Luke, én vagyok az apád” – mondja Darth Vader, és ettől az egy mondattól nagy fordulatot vesz a főszereplő élete. Ezek a régi-új történetek arra mutatnak rá, hogy mennyire hatással van ránk az, hogy honnan származunk, kihez tartozunk.

A Galata levélben Pál apostol ezzel a képpel próbálja észhez téríteni az olvasóit, akik, noha megtapasztalták a szabadságot Krisztusban, visszatértek a vallásos szabályok rabságába. Bár jogilag Isten fiai, örökösök voltak, a mindennapjaikat nem ebben a tudatban élték, hanem a vallásos teljesítménykényszerben. Ettől még Isten fiai maradtak, de lemaradtak arról a szabad életről, amit Isten tervezett a számukra. Pált ez nagyon zavarta, és az egész negyedik fejezetben erre világít rá különböző módokon, hogy ne felejtsék el, hogy ők Isten fiai, akik szabadnak születtek. A fejezetről szóló tanítást megnézheted ide kattintva, vagy meghallgathatod jobb hangminőségben.

mqdefault_gal4

Ki az, aki szabadnak születik, és utána elszegődne rabszolgának? Bolondságnak tűnik, a galatákkal együtt mégis mi is sokszor ezt tesszük. Tudjuk, hogy a megtéréshez szükségünk van a kegyelemre, utána azonban megpróbáljuk a saját erőnkkel folytatni az életünket. Elfogadjuk, hogy egyszer szükségünk volt egy tiszta lapra, de utána már megpróbálunk besegíteni a cselekedeteinkkel is Isten ígéretének a beteljesülésébe, ahogy Ábrahám is ezt tette Hágárral.

Amikor az USA-ban Kennedy volt az elnök, volt egy személy a Fehér Házban, akit a szigorú őrök bármelyik ajtón mosolyogva átengedtek, és aki bármikor bemehetett az elnöki irodába. Az elnök kisfia volt ez. Keresztényként hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi Istennek elsősorban nem a szolgái vagyunk, hanem a gyermekei. „Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által” – írja az efezusi levél. Amikor felmerül bennünk, hogy vajon Isten hogy tekint ránk, eszünkbe juthat, amit Jézusnak mondott, közvetlenül a bemerítkezése után: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” Aki Krisztusban hisz, az Istennek a fogadott fiává válik, és őmiatta Isten gyönyörködik bennünk. Ez az identitásunk.

Az ószövetség egyik legszebb története Mefibóseté, aki Jonatán fia, Saul király unokája volt. Miután Saul és Jónatán elestek a filiszteusokkal szembeni harcban, Saul családjának túlélői menekülőre fogták, mert féltek a trónra lépő Dávidtól. Menekülés közben Mefibósetet, aki akkor még kisgyermek volt, elejtette a dajkája, és így mindkét lábára megbénult. Amikor azonban Dávid királysága megerősödött, megemlékezett a barátjáról, Jonatánról, akinek megígérte, hogy amikor majd király lesz, jó lesz a családjához. Amikor megtudta, hogy Jonatánnak van egy fia, érte küldött, és a palotájába hozatta Mefibósetet. Amikor megérkezett, arcra borult a király előtt, és ezt kérdezte: „Mi a te szolgád, hogy a holt ebre, amilyen én vagyok, rátekintettél?” Mefibóset tehát tudta, hogy valójában Dávid ellenségének a leszármazottja, és alázatos volt, egy döglött kutyához hasonlította magát. Dávid azonban szeretettel fogadta, visszaadta neki a családi földet, és úgy rendelkezett, hogy Mefibóset a palotában lakjon, és a királyi asztalnál egyen. A történeten belül a legszebb vers talán ez: „Így Mefibóset Dávid asztalánál evett, mint egy királyfi.”

Micsoda képe ez annak a kegyelemnek, amiben mi élünk! Mefibóset egy béna volt, aki mégis a király asztalánál evett, mint egy királyfi. Mindezt úgy, hogy ebben neki semmi érdeme nem volt, Dávid egész életében Jonatánra való tekintettel részesítette ilyen bánásmódban. Ugyanígy mi is, bár koldusnak születtünk, királyfikként és királylányokként élhetünk, nem csak átmenetileg, mint Mark Twain regényében, hanem egész életünkben. És ebben nekünk épp úgy nincs semmi érdemünk a megtérésünkkor, mint később a hívői életünkben. Mindez csak azért a mienk, mert Isten Krisztusra nézve irgalmazott nekünk. És örömmel tette. Ezért egyszerre élhetünk alázattal, hálával, de mégis emelt fővel annak tudatában, hogy Isten fiai vagyunk, akikben gyönyörködik.

És még egy dolog. Ebben a fejezetben Pál hangsúlyozza, hogy bár már a gyermekei vagyunk Istennek, további célja is van velünk: hogy éretté, nagykorúvá váljunk. Az akkori római szokás szerint a gyerekekkel szolgák foglalkoztak, ők gondozták, tanították őket, miközben az apuka sokszor évekig távol volt a hadseregben. Amikor azonban az apuka hazatért, és úgy döntött, a fia nagykorúvá vált, megtartották a toga virilis szertartást. Ettől kezdve számított a fiú felnőttnek, és ettől fogva ő parancsolt a szolgáknak, akiknek addig alá volt vetve. Azt, hogy mikor vált valaki felnőtté, csak az apjának volt joga eldönteni.

Istennek ma is az a célja, hogy minden ember érett felnőtté váljon lelkileg. És elhatározta ennek az időpontját is: mindenkire, aki a hitét Krisztusba veti, arra ettől fogva nagykorúként tekint, és felszabadítja a szolgák, vagyis a törvény alól. Azt hiszem, erről lehet megismerni, hogy egy pásztor, vagy egy tanító Isten szíve szerint végzi-e a feladatát. A törvénykező tanítók kiskorúságban akarják tartani az embereket vallásos szabályokkal, magukhoz kötni, döntéseket hozni helyettük, közvetítőt játszani köztük és Isten között. Istennek azonban más célja volt a szolgálatokkal: „Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére, míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra.” Te döntesz, hogy szolgaként vagy fiúként élsz – koldusként, vagy királyfiként

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.