Az elmúlt napokban – húsvét közeledtével – éppen azon gondolkoztam, hogy milyen ünnepi gondolatot osszak meg veletek, amikor megérkezett Greg Laurie napi áhítata „A húsvét reményt hoz” címmel. A gondolatait annyira bátorítónak találtam, hogy úgy döntöttem, magyar fordításban megosztom veletek.
A húsvét reményt hoz
Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” — János 11:25
A húsvét nem a színes tojásokról és a nagy lakomákról szól – bár az ünneplésnek ezek is a részei lehetnek. A húsvét Jézus Krisztus halálának és feltámadásának az ünnepe.
Van, aki alig várja húsvét napját, amit együtt tölt majd a családdal és a barátaival. Mások számára azonban szomorú lehet az ünnep, mert a húsvéti események egy közeli hozzátartozó halálára emlékeztetik, aki éppen most annyira hiányzik.
A halál annyira kegyetlen, kíméletlen, és annyira végleges. Ezt érezték a tanítványok, amikor látták Urukat a kereszten függeni, akinek a követéséért mindent hátrahagytak. Letörtek voltak. A halál ténye összetörte őket. De ha visszalapoztak volna az emlékeikben, talán eszükbe jutott volna egy fontos esemény, és az, amit abban a helyzetben Jézus mondott.
Eszükbe juthatott volna, amikor Jézus egy közeli barátja, Lázár sírjánál állt. Felidézhették volna, hogy Jézus ott valami olyat tett, amit senki nem várt tőle: sírt. Jézus sírt, mert tudta, hogy a halál nem szerepelt Isten eredeti tervében. Isten terve szerint az embereknek nem kellene megöregedniük, betegséggel küzdeniük és meghalniuk. De Ádám és Éva bűne miatt a bűn az egész emberiségre kihatott, és ennek a következménye a halál lett. A halál pedig minden emberre átterjedt. Ez összetörte Jézus szívét, ezért sírt.
De ezek a reménnyel teli szavak is Lázár sírjánál hangoztak el Jézustól: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” A halál nem a végállomás. A húsvét ünnepe, Jézus Krisztus feltámadása ezt bizonyítja.
Ha a hitedet Krisztusba vetetted, akkor a húsvét számodra azt jelenti, hogy örökké Isten jelenlétében fogsz élni. A húsvét reményt hoz azok számára, akiknek az életét megkeseríti a halál.
Eredeti: Easter Brings Hope
A húsvét minden évben emlékeztet arra, hogy ez a földi élet csak a kezdete valaminek, ami örökké tart majd Isten jelenlétében. Azok, akik elvesztették hozzátartozóikat, szeretteiket, talán jobban átérzik ezt.
A karácsony sokszor nagyobb hangsúlyt kap, pedig a húsvét sokkal fontosabb. Pál apostol konkrétan azt írja, hogy Krisztus feltámadásán áll, vagy bukik, hogy egyáltalán van-e értelme a hitünknek. „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” Majd győzelmesen hozzáteszi:
„Ámde Krisztus feltámadt!”
Ezekkel a gondolatokkal kívánok nektek áldott húsvéti ünnepeket!
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.