“És hallottam a pecséttel megjelöltek számát: száznegyvennégyezer pecséttel megjelölt Izráel fiainak minden törzséből: Júda törzséből tizenkétezer pecséttel megjelölt, Rúben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, Ásér törzséből tizenkétezer, Naftáli törzséből tizenkétezer, Manassé törzséből tizenkétezer, Simeon törzséből tizenkétezer, Lévi törzséből tizenkétezer, Issakár törzséből tizenkétezer, Zebulon törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjámin törzséből tizenkétezer pecséttel megjelölt.” (Jelenések 7:4-8)
Szomorú, hogy Magyarországon időről időre kiújul, és jelenleg is éppen erősödőben van a zsidógyűlölet. Személyes beszélgetésekben is sokszor tapasztalok „zsidózást”, múlt novemberben pedig már a parlamentben is elhangzott antiszemita töltetű felszólalás. Mintha nem tanultunk volna a történelemből.
A furcsa számomra az, hogy még a gyülekezetben, a hívők között is megy a zsidózás rendesen. Előkerül a felnőttek között, de amikor a vasárnap esti gyermekfoglalkozáson tanítottam, még a gyerekek körében is előjött. Ha történelmi távlatokat nézem, hasonló a helyzet: hogy lehet, hogy Hitler is vallási meggyőződéssel tette, amit tett, és hogy lehet, hogy még Luther Márton – akinek a tevékenysége óriási áldás volt az egyház számára – is elbukott ezen a területen?
A keresztény körökben fel-felbukkanó antiszemitizmus hátterében az ún. helyettesítő teológia áll. Ez a tanítás abból indul ki, hogy Isten befejezte a munkáját a zsidókkal. Isten kiválasztott népe voltak, de mivel elbuktak, Isten félretette őket, és most már a gyülekezet helyettesíti a zsidóságot: mi vagyunk Isten kiválasztott népe, a „lelki Izrael”, és ránk vonatkoznak az ígéretek. A teológia kialakulásának hátterében valószínűleg a hitetlenség áll: még 100 évvel ezelőtt sem gondolta volna senki, hogy Izrael egyszer újra állam lesz, és ezért nem lesz akadálya a rá vonatkozó próféciák beteljesülésének.
Valójában azonban Isten nem tette félre a zsidókat, és nem fejezte be velük a munkát. Pál apostol így érvel a Római levélben: „Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! … Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott.”
Néhány héttel ezelőtt beszélgettem egyik unokatesómmal, és beszámolt arról, hogy egyik kollégájával már többször vitáztak a „zsidókérdésről”. Ez az illető – mint sokan – azért haragszik a zsidókra, mert ők Isten kiválasztott népe. Miért pont ők? – kérdezik. Mivel jobbak bárki másnál? Én úgy gondolom, a legtöbben félreértik, hogy miről is szól ez a kiválasztás. Isten nem azért választotta ki a zsidókat, mert jobbak, vagy szebbek, mint bárki más, nem azért, hogy kivételezzen velük. Egy feladatra választotta ki őket, amit Ábrahámnak mondott el, amikor elhívta: „általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. Istennek az a célja a zsidókkal, hogy rajtuk keresztül minden más nemzet is áldást kapjon. Ezért rajtuk keresztül jött el a megváltó, Jézus, aki viszont minden más nép számára is elhozta a megmenekülés lehetőségét.
Valaki egy képpel illusztrálta a kiválasztottságot. Képzeljük el, hogy egy zárt helyiségben vagyunk sokan, ahol egy halálos vírus terjed. Senki nem mehet ki orvosságért, és senki nem jöhet be. Ha ekkor valaki azt a feladatot kapná, hogy vegye át az ajtóban az orvosságot, és utána ossza szét a többieknek, nem kezdenénk el morogni, hogy „Miért pont ő?”. Örülnénk, hogy egyáltalán valakit kiválasztottak, és így megmenekülhetünk. Ahelyett, hogy haragudnánk a zsidókra, örülnünk kell, hogy Isten egyáltalán valakiket kiválasztott. Rajtuk keresztül pedig eljött a Messiás, így mi is megmenekültünk!
Istennek még továbbra is terve van a zsidókkal – ahogy a 144 ezer leírásából egyértelműen kiderül. Mert olyan Istenünk van, aki soha nem teszi félre, soha nem veti el azokat, akikkel szövetséget köt. Ugye, ez számunkra is bíztató?
