A kislányomnak mostanában olvasok időnként egy képes gyerekbibliából, és jókat mosolygok magamban azon, hogy mennyire ki vannak válogatva a gyerekek számára emészthető történetek. Valamiért kimaradtak a véres háborúkról szóló epizódok, az ószövetség alig néhány oldal, és a legnagyobb hangsúlyt Jézus élete kapja. Persze ez jól is van így, hiszen a gyerekek még nem tudnak mindent feldolgozni (gyerekkoromban volt egy olyan képes Bibliánk is, amelyben ezek a jelenetek is szerepeltek, és emlékszem, hogy határozottan féltem tőle). Ugyanakkor lehet, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy Jézus életét, munkásságát sokan a kereszténység kezdő leckéjének tartják, amelyen túl kell jutni ahhoz, hogy az igazán komoly és mély dolgokat megértsük. Én legalábbis sokáig így életem meg. Ahogy teltek az évek, már egyre kevesebbet foglalkoztam Jézussal, és az evangéliumok helyett egyre inkább a levelek, teológiai kérdések foglalkoztattak, és arra koncentráltam, hogy milyen életet ír elő a Biblia azoknak, akik igazán komolyan szeretnék venni a hitet.
A zsidókhoz írt levél azonban éppen ellen érvel. Azt erősíti, hogy Jézus nem csak egy bevezető lecke, hanem az egész hitünk lényege, alapja, célja. Üzenete nem olyasvalami, amin idővel túlléphetünk, hanem amelyre egyre inkább kell figyelnünk. Miután a szerző az első fejezetben meggyőzött minket arról, hogy Jézus nagyobb, mint az angyalok, a második részben ennek a gyakorlati oldalára világít rá, és ezt így kezdi: „Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk”.
Tehát, ahogy említettem is, nekünk, keresztényeknek megvan az a hajlamunk, hogy elsodródjunk a lényegtől, egy módon túllépjünk Jézuson. Persze nem veszítjük el benne a hitünket, de egyre fontosabbá válnak más dolgok a számunkra. Észre sem vesszük, hogy a figyelmünk elsiklik Jézusról, és egyre inkább önmagunkra és másokra összpontosul. Vagyis a Jézusban való egyszerű hit, az belé való reményteljes kapaszkodás helyét egyre inkább a teljesítmény (sajátunk és másoké), a törvénynek való megfelelés veszi át.
A probléma nem új keletű. A galata gyülekezetekben elterjedt az a tanítás, amely elismerte, hogy a megtéréskor szükség van a Jézusba vetett hitre, de amely szerint utána tovább kell lépni, és a törvény egyes előírásait is be kell tartani. Pál apostol szinte dühös, amikor erre reagál: „Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az ige meghallásából származó hit alapján? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?”. Korábban pedig kemény kijelentést tesz: „Viszont, ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!” Pál apostolnak láthatóan nagyon fontos volt, hogy ezek a friss hívők megmaradjanak a Jézusban való egyszerű hitben, és ne higgyék el, hogy a törvény alá történő visszasodródás előrelépés.
Ugyanezzel küzdöttek a kolosséi gyülekezetben is. Nekik így írt Pál: „Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne, meggyökerezvén és tovább épülvén őbenne, és megerősödvén a hitben”. Nagyon bátorítja őket, hogy ha növekedni akarnak, akkor Jézus maradjon a középpontban. Hozzáteszi ezt is: „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik.”
A keresztények számára semmi nem lehet fontosabb, mint Krisztus. Fogjatok gyanút, ha valaki nagyon mélynek, nagyon lelkinek tűnik, de alig beszél Jézusról. Az első hívőkre a környezetük ragasztotta rá a „keresztény” jelzőt, amivel azt mondták, hogy ezek az emberek Krisztushoz tartoznak, olyanok, mint Krisztus, sőt, egyes fordítók szerint „kis Krisztusoknak” is fordítható a kifejezés. Egy dolog teljesen egyértelmű volt velük kapcsolatban: hogy Jézusról szólt az életük, ő volt az életük és az üzenetük központjában.
Az a gyanúm, hogy ma nem ez az első dolog, ami eszükbe jut az embereknek a keresztény szó hallatán. Szerintetek van esélyünk visszafordítani ezt a dolgot? Szerintem igen, ha komolyan vesszük a zsidókhoz írt levél második fejezetének üzenetét, és egy valamire törekszünk: hogy egyre jobban figyeljünk Jézusra. „A szívnek teljességéből szól a száj.” – tanítja az Ige. Törekedjünk arra, hogy a szívünket egyre inkább Jézussal töltsük meg, ne teológiai vitatkozással és vallásossággal. Figyeljünk rá egyre jobban, ha valami, akkor ő foglalkoztasson minket!
Olvasd el a zsidókhoz írt levél 2. részét, és gondolkozz ezeken a kérdéseken:
- Még ma is lenyűgöz Jézus, vagy egy módon már továbbléptél rajta? Ha visszagondolsz, jellemzően milyen témákról szólnak a lelki beszélgetéseid?
- A te szíved mivel van most tele? Van valami, amit megtehetnél ma annak érdekében, hogy egyre több kerüljön a szívedbe Jézusból?