Biztos nektek is ismerős az érzés, amikor valakiben csodáltok egy tulajdonságot, szinte irigykedtek rá. Ez éreztem például amikor a múlt héten három napot töltöttem a főnököm családjával, elképesztő vendégfogadásban volt részem, amit én aligha tudnék utánozni. Tapasztalom olyankor is, amikor általam nagyra becsült tanítókat hallgatok. De irigylem a feleségem képességét is, hogy mindenkivel könnyen megtalálja a hangot, és annyira megértő. Erre mondjuk szüksége is van velem.
Ugyanezt érezhették a tanítványok, amikor látták Jézust imádkozni. Volt benne valami mágneses. Ezért egy alkalommal meg is kérték, hogy tanítsa meg őket is imádkozni. Szerettek volna úgy imádkozni, mint ő. Jézus pedig szívesen megosztotta velük a legfontosabb dolgokat az imádsággal kapcsolatban. Erről volt szó most vasárnap a kistarcsai Golgotában, a teljes tanítást megnézhetitek ide kattintva.
Próbáltam magam elé képzelni a tanítványok arcát, amikor Jézus elkezdte az imádkozás tanítását. Valószínűleg meghökkentek, hiszen a rabbik – a kor elismert vallási vezetői – egészen másként tanítottak az imáról. Három dolgot szeretnék kiemelni Jézus tanításából.
„Amikor az igazak hosszan imádkoznak, imájuk meghallgattatik” – állítja egy rabbinikus feljegyzés. Éppen ezért meglepő, hogy Jézus mennyire rövid imát mutatott be a tanítványoknak. Egy perc sem kell az elmondásához.
Jézusnak meggyőződése volt, hogy az Atya szereti a rövid imákat: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle” – tanította egy másik alkalommal. De már a Prédikátor is írt erről az alapelvről: „Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy!
Sokszor érzem magamban azt a tendenciát, hogy inkább bele sem kezdek az imába, ha nincs időm „rendesen” imádkozni. Pedig úgy tűnik, mennyei Atyám jobban örül, ha többször és röviden imádkozom, vele megyek végig a napomon.
A ima megszólítása is meglephette a tanítványokat. Nem csoda. Egy ősi zsidó ima így kezdődött: „Ó legyen áldva, dicsérve és imádva, magasztalva és tisztelve, felemelve és felmagasztalva legye Izrael Szentjének neve!” Jézus ehelyett egyszerűen így kezdte: „Atyánk!” Nincs róla feljegyzés, hogy korábban bárki így szólította volna meg Istent. Jézus azt tanította ezzel, hogy ilyen bensőséges módon vár Isten, amikor hozzá fordulunk imádságban.
Ha azt gondolnánk, hogy ez a megszólítás csak Jézusnak járt, tévedünk. Hiszen itt a tanítványokat tanítja imádkozni. Később így beszélt a mennybemeneteléről: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Ezzel bátorított az imádkozásra is: „bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”
A szavak azonban kevésbé fontosak, mint a szívünk beállítottsága. A közelmúltban hallottam valakitől, hogy az imádságainkból Isten a szavainknak tulajdonít a legkisebb fontosságot. A szavak szinte csak eszközök a szívünk hangolására. Nem az a lényeg, hogy konkrétan Atyának szólítjuk-e, hanem hogy valóban úgy imádkozunk-e hozzá, mint ahogy egy gyermek beszélget az édesapjával, akit persze tisztel, de akinek a szeretetéről még jobban meg van győződve, akiben maximálisan megbízik, és aki mellett biztonságban érzi magát.
A harmadik fontos tanításnak azt látom, ahogy Krisztus kitartásra bíztatta a tanítványokat az imádkozásban. Szülőként pontosan tudjuk, hogy a gyerekek rengeteg mindent kérnek, de amire hosszan vágynak, azt adjuk meg nekik a legszívesebben. Isten nem várakoztat feleslegesen, de kivárja a megfelelő időt.
Miután Jézus ilyen radikálisan új módon tanított az imáról, újra bizonyságát adta annak, hogy nem csak beszél erről a bensőséges kapcsolatról Istennel, hanem meg is éli. Meggyógyított ugyanis egy embert, akiben néma démon volt – az egyetlen fajta, aminek a kiűzését a zsidók lehetetlennek tartották.
Érdemes megfigyelni, hogy erre az embereknek kétféle reakciójuk volt. Az egyik csoport megvádolta Jézust, hogy sötét erőket használt. A másik csoport pedig további jeleket követelt, mondván, hogy emiatt még nem fognak hinni benne. Ma ugyanezt a két reakciót látjuk: vannak, akik ellenségesek Krisztussal szemben, mások csak egyszerűen szeretnének semlegesek maradni. Jézus mind a két reakcióra válaszolt, és a válaszából is nagyon sokat lehet tanulni – erről is szó volt a tanításban (ugrás ehhez a részhez).
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.