Karácsony a Jelenések könyvében

Karácsony a Jelenések könyvében



[Ez egy hosszabb bejegyzés, és egyben az utolsó idén. Szeretném megköszönni mindenkinek a figyelmét, aki ebben az évben követte a sorozatot! Ha Isten éltet és erőt ad, jövőre folytatom a 4. fejezettel!]

Karácsonykor szívesebben forgatjuk az evangéliumokat, mint a Jelenések könyvét. Olvasunk József és Mária történetéről, akik a császár rendelete miatt nehéz utazásra kényszerültek. Felelevenítjük, hogy nem találtak helyet a vendégfogadó helyeken, ezért a kis Jézus egy istállóban született meg, és első ágya egy jászol volt. Szívesen meghallgatjuk újra és újra a pásztorok és a bölcsek látogatásának történetét. Karácsonykor még a bevásárlóközpontokban és az utcákon is láthatunk betlehemeseket, amelyek ezt a történetet ábrázolják – a karácsonyi történetet mindenki kedvesnek tartja.

A karácsony egy másik perspektívából

A Biblia azonban egy másik, mennyei szemszögből is megmutatja Jézus születését a Jelenések könyvében. Igaz, nehezen felismerhető, mert ezt a történetet egyetlen betlehemes sem ábrázolja: egy asszony szerepel benne, aki éppen vajúdik, és egy tűzvörös sárkány, aki fel akarja falni a születő gyermeket. Nem éppen kedves, karácsonyhoz illő kép – pedig ugyanarról a történetről szól.

„Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém; farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét. Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet.” Jelenések 12:1-5

Micsoda kép! Ha megnézzük a három szereplőt, egyértelmű, hogy az asszony Izraelt, a születő gyermek a Messiást, Jézust jelképezi, a tűzvörös sárkány pedig a Sátánt. A Sátán tudja, hogy a Messiás Izraelen keresztül jön el, ezért lesben áll, hogy amint megszületik, elpusztítsa.

Aki meg akarta akadályozni az első karácsonyt

A Jelenések könyve ezzel a képpel megmutatja, hogy a Sátán célja a kezdetektől az volt, hogy megakadályozza karácsonyt.

Ez a szándék volt a fáraó parancsa mögött, hogy minden zsidó fiúgyermeket meg kell ölni – mert látta, hogy Isten egy szabadítót akar felnevelni, aki kivezeti a népet az egyiptomi szolgaságból. Ő állt Eszter könyvében Hámán terve mögött, aki el akarta pusztítani a zsidókat – így akarta megakadályozni, hogy eljöjjön a Messiás. De ugyanez a gonosz lelkület vezette Heródest, aki parancsba adta a két év alatti fiúgyermekek lemészárlását. A Sátán kezdetektől fogva el akarta törölni a zsidó népet, hogy megakadályozza a Messiás eljövetelét.

Hála Istennek, hogy minden próbálkozása ellenére sem tudta megállítani a karácsonyt. A Szabadító megszületett, és elvégezte az emberiség megváltását.

Közel lehet a második karácsony?

Most az első karácsonyra, Jézus születésére fogunk emlékezni. De jó, ha eszünkbe jut, hogy lesz egy második karácsony is – Jézus ugyanis megígérte, hogy újra eljön. És a sárkány, aki megpróbálta megakadályozni az első eljövetelét, most újra beveti minden erejét, hogy megállítsa a másodikat. Ezért kíséri végig a történelmet az érthetetlen antiszemitizmus, ami a második világháborúban, a hitleri holokausztban érte el a tetőfokát. A cél ugyanaz, mint régen: végezni a zsidó néppel. Ugyanis Izrael, és a zsidó nép Jézus második eljövetelében is kulcsszerepet játszik.

Izgalmas időket élünk – Jézus eljövetele, és az azt megelőző elragadtatás nagyon közel lehet. Közel kétezer éven át nem voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy Jézus visszajöjjön, ugyanis a „színpad”, Izrael nem is létezett. 1948-ban azonban csodálatos módon újra megalakult Izrael állam. A bibliatudósok egyetértenek abban, hogy minden prófécia beteljesült, aminek Jézus visszatérése előtt kell megtörténnie. Ha azonban a híreket megnézzük, napról napra hallunk a közel-keleti konfliktusról. Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök kijelentette, hogy Izraelt le kell törölni a térképről. Ismerősen hangzik? Vajon mi áll ez mögött? Szerintem ugyanaz, aki meg akarta állítani az első karácsonyt.

Hamarosan karácsony

Jó hír, hogy a Bibliának eddig is igaza volt, és a sárkány minden próbálkozása ellenére nem sikerült megakadályozni az első karácsonyt, és nem fogja tudni elérni a célját a második erőfeszítés sem. A másik jó hír pedig az, hogy nagyon közel lehet ez a második karácsony.

Ezeket a gondolatokat azért szerettem volna megosztani veletek, hogy ezen a karácsonyon új értelmet nyerjen az ünnep. Ahogy emlékszünk Jézus első eljövetelére, ébredjen fel bennünk a sóvárgás, hogy várjuk a felhőkön eljövő Jézust. Ahogy látjuk a csecsemőként eljött megválót, várjuk még jobban a királyként visszatérőt. Használjuk ki jól ezeket a kegyelmi napokat, és hirdessük az evangéliumot, hogy minél többen mehessünk majd Jézussal, amikor eljön, hogy magához vegye az övéit.

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.