Szerdán több online médium is arról cikkezett, hogy Magyarország a világ első tíz országa közé tartozik útlevelének értékét tekintve. Készült ugyanis egy rangsor, amelyben annál értékesebb egy ország útlevele, minél több államba lehet vele eljutni vízumkérelem nélkül. Hazánk – Csehországgal holtversenyben – a 9. helyen áll, 138 országban jogosít belépésre az útlevelünk. A listát az USA és Nagy Britannia vezeti, az utolsó helyeket pedig Burma és Dél-Szudán kapták. Nem is gondolnánk, hogy ma vannak olyan cégek, akik kifejezetten ebből élnek: gazdag embereknek segítenek több állampolgársághoz, és így több útlevélhez jutni, hogy szabadon utazhassanak.
Van azonban egy útlevél, amelyet kivétel nélkül minden ember megkaphat, akármelyik országban él. Ez az útlevél az egyetlen olyan országé, amelybe ugyanakkor egyetlen más ország útlevele sem jogosít belépésre. Péter apostol már a második fejezettől arra emlékeztette a keresztényeket, akiknek egyre erősödő szenvedést kellett kiállniuk, hogy ők egy új állampolgárságot kaptak. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” – írja nekik. Ez az állampolgárság is sokba került, de nem nekünk kellett fizetni érte.
Amikor egyszer az USA-ból utaztunk haza, az útlevél ellenőrzésnél felfigyeltem egy plakátra, amely az országot éppen elhagyni készülő amerikaiakat figyelmezette arra, hogy külföldi tartózkodásuk alatt ne feledjék, hogy ők az országuk arcai. Arra igyekezett rávenni őket, hogy legyenek tudatában, hogy a célország lakói az ő viselkedésükből fogják levonni, hogy milyen ország az Egyesült Államok. Péter levele is hasonlót tesz, emlékeztet minket, hogy miként viselkedjünk itt a földön, hogy az emberek megtudják, milyen is Isten Országa. Az előző fejezetben azt kérte, hogy tartózkodjanak a testi vágyaktól, éljenek tisztességesen, engedelmeskedjenek minden emberi törvénynek és hatóságnak, adják meg a tiszteletet mindenkinek, engedelmeskedjenek a munkaadóiknak – külön kiemelve, hogy nem csak a jóknak, hanem a kíméletleneknek is –, és tűrjék el az őket érő sérelmeket. Mindebben Krisztust állította eléjük példaként. A harmadik fejezetben pedig rátér a házasságra.
Ahogy a kezdő szavakat olvastam a levélben, beugrott, milyen arcot szoktak vágni a gyülekezetben azok, akik vendégként érkeznek egy házasságkötésre, és meghallják ezeket a szavakat: „Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek.” Volt, aki azt mondta, hogy ilyenkor direkt figyeli, hogy torzul el ezt hallva a vendég hölgyek arca. Valóban, a házasságban is meg kell mutatkoznia, ha a két fél (vagy legalább az egyik) Isten országának az állampolgára.
A világban a házasságokban megy a harc, hogy ki az értékesebb, a keresztény házasságban pedig ideális esetben alárendelik magukat egymásnak a társak, noha tudják, hogy értékben nincs közöttük különbség. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy ez valóban csak az „ideális” állapot, sok esetben nem így működik, hanem igencsak megy a vívás. Vajon miért? Azt hiszem, a 7. versben találtam egy kulcsot ehhez a kérdéshez. Péter itt arra bátorítja a férfiakat, hogy adják meg a tiszteletet a feleségeiknek, mint örököstársaiknak az élet kegyelmében. Azt gondolom, hogy talán azért nem működik sok keresztény házasság, mert a felek nem tudják, vagy nem élik meg tudatosan azt, hogy örökösök.
A Biblia azt tanítja, hogy aki Jézusban hisz, az örökös, mégpedig üdvösséget, örök életet örökölt. Ez együtt jár a mennyei állampolgárságunkkal, ahogy néhány országban – pl. Kuvaitban feltétel nélkül jár egy alapfizetés minden állampolgárnak. Ugyanakkor nem véletlen, hogy az örök élet nem fizetés, hanem örökség. Hiszen ahogy a földi örökségért sem dolgozunk meg, hanem azért lesz a mienk, mert valaki meghalt, így az örök életért sem tudunk megdolgozni, hanem azért a miénk, mert Jézus meghalt. És noha a földi örökség tönkre tud menni (például egy örökölt ház le tud amortizálódni), addig ez az örökség Péter szavai szerint romolhatatlan, hervadhatatlan, és hibátlan. Ha elhinnénk, hogy ezt örököltük, és a társunkra is úgy néznénk, mint örököstársra, valószínűleg sok házassági probléma megoldódna.
Egy pillanatra még visszatérnék az okmány-témához. Itthon, ugye, nem esünk kétségbe, ha véletlenül otthon felejtjük az iratainkat, külföldön viszont egyértelmű, hogy magunknál tartjuk az útlevelünket. Hiszen, ha szükség esetén nem tudnánk igazolni magunkat, az börtönnel, vagy akár hazatoloncolással is járhatna. Hasonlóan Péter is arra bátorít minket, hogy ne felejtsük el, hogy keresztényként idegenben járunk itt a földön, és bármikor szükség lehet rá, hogy igazoljuk magunkat: „Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” Végül csak egy tipp ehhez: nem fogsz tudni számot adni róla, ha nem tudod igazán, hogy mi a reménységed! Bátorítalak, hogy nézz utána (itt egy spontán gyűjtés), hogy mit ír a Biblia a reménységünkről! El fogsz ámulni, és szívesen fogsz számot adni róla!
[Ha érdekel, a fejezetről szóló tanítást is meghallgathatod, amit a kistarcsai bibliórán tartottam múlt héten.]
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.