Kétféle áldozat (Zsidók 13)

Kétféle áldozat (Zsidók 13)



Amikor iskolás koromban osztálykirándulásra mentem, édesanyám mindig aggódott, hogy minden rendben lesz-e, ezért még az utolsó pillanatokban is elismételte a legfontosabb tanácsokat. Például, hogy ha esténként hűvösödik, vegyek fel melegebb ruhát, és hogy mindig vigyázzak a pénztárcámra. A zsidókhoz írt levél utolsó fejezetében a szerző ugyanezt teszi. A levél lezárása előtt még jó néhány gyakorlati tanácsot ad, így egyetlen fejezeten belül szó esik a testvéri szeretetről, a vendégfogadásról, a házaséletről, az anyagiakról, a vezetők felé tanúsított engedelmességről, a jótékonyságról, és még az adakozásról is.

A fejezet közepén azonban még egyszer rátér a levél fő témájára. Bátorítja ezeket a külső nyomás alatt élő, zsidó hátterű hívőket, hogy tartsanak ki a Jézusba vetett hitük mellett. Ezeknek a korai keresztényeknek nagy kísértést jelentett, hogy visszatérjenek a judaizmushoz, a mózesi törvények gyakorlásához. Ha csak néhány szabályt betartottak volna (például az étkezésre és az áldozatokra vonatkozó szabályokat), máris enyhült volna a megvetés a környezetük részéről.

De a külső nyomás mellett talán ők maguk is elbizonytalanodtak abban, hogy a Jézusba vetett hitük elegendő-e ahhoz, hogy Isten szemében kedvesek legyenek. Felmerült bennük – és ebben erősítették őket egyes tévtanítók is –, hogy mégiscsak be kellene biztosítani magukat egy-két szabály betartásával.

Hogy reagál erre a helyzetre a levél szerzője? „Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.” – írja.

A biztonságkeresés velünk született törekvés, a spirituális beállítottságú emberek pedig vallástól függetlenül szeretnének megbizonyosodni arról, hogy az általuk elismert felsőbb hatalom előtt is jól áll a szénájuk. A vallás útja mindig a szabályok fáradtságos betartásán, a cselekedeteken alapul. A másik út a kegyelem.

Egy legenda szerint egy konferencián arról tanakodtak, hogy mi különbözteti meg a kereszténységet a többi vallástól. Már jócskán tartott a vita, amikor megérkezett az ateista professzorként megtért C. S. Lewis. Amikor meghallotta, hogy miről folyik a diskurzus, ennyit mondott: „Ez nagyon egyszerű. A kegyelem.”  A kegyelem lényegét Pál apostol fogalmazta meg nagyon találóan: „Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak. Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek az Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot.” A kettőt nem lehet összekeverni.

A cselekedetek útja a kereszténységen belül is erősen tartja magát, a zsidókhoz írt levél azonban idegen tanításnak nevezi ezt, és azt tanácsolja, hogy a szívünket ne a szabályok betartásával, hanem a kegyelemmel erősítsük meg.

Amikor a kegyelemről beszélek, sokan azt feltételezik, hogy szerintem nem fontosak a jó cselekedetek, sem az, hogy a hitünk hatással legyen az életünkre. Mi sem áll távolabb a valóságtól! Hiszen akkor mi értelme lenne annak, hogy a zsidókhoz írt levél utolsó fejezete egy sor gyakorlati tanácsot ad? Egy valamit azonban meg kellett érteniük a korai olvasóknak, és meg kell értenünk nekünk is: az ószövetségben létező kétféle áldozat, a bűnért való áldozat és a hálaáldozat közötti különbséget.

A bűnért való áldozat mindig állatáldozat volt, hiszen a törvény szerint vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Ha tehát valaki bűnt tett, bűnért való áldozatot kellett bemutatnia. Hálaáldozatot azonban bármikor hozhattak Istennek, és ezek általában növények és magvak voltak – így köszönték meg például Istennek a gazdag aratást. A zsidókhoz írt levél itt azt magyarázza el, hogy a bűnért való véres áldozat számunkra egyedül Krisztus: „Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett.”

A jó cselekedeteink azonban nem a bűnért való áldozat kategóriájába tartoznak, hanem a hálaáldozatokhoz: „Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét. A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.”

Ahogy az első keresztényeknek, nekünk is nagyon fontos megértenünk, hogy a kétféle áldozatot nem szabad felcserélnünk. A cselekedeteinket nem vihetjük Isten elé bűnért való áldozatként. Amikor valaki a cselekedeteit viszi Isten elé bűnért való áldozatként, arra Isten úgy tekint, mint Káin áldozatára, aki Ábel állatáldozatával szemben a föld gyümölcséből áldozott.

Jézus jól ismert szavai is erről beszélnek: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” A szoros út nem a vallásos szabályok közé zárt élet. Jézus magáról mondta, hogy ő az ajtó, és ő az út. Vagyis, amikor valaki elhiszi, és abból meríti a biztonságérzetét, hogy Jézus egy olyan áldozatot mutatott be a kereszten, amely tökéletes volt és egyszer és mindenkorra elrendezte a bűneit. Ez az, amiről Péter apostol így beszélt az akkori vallási vezetők előtt: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”  Ebben erősített meg engem is, és reményeim szerint titeket is a zsidókhoz írt levél tanulmányozása. Ezért adtam a sorozatnak is ezt a címet: nincs más név.

***

Ezzel a zsidókhoz írt levél végére értünk, köszönöm, hogy velem tartottatok. Jövő héten Jakab levelével folytatom kéthetente, a másik heteken pedig megpróbálom újraindítani az “Elvitelre” sorozatot.

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.
  • Erdei Edit

    Kedves Attila! Nagyon köszönöm a zsidókhoz írt levél tanulmányozását,áldásos volt számomra.Személyszerint nagyon örülök az ilyen tanulmányoknak,és már várom a következőt.Örülök,hogy rátaláltam erre az oldalra.Szívből kívánom Isten áldását a további munkáira is,hiszen akkor a mi áldásunkra is vannak,akik olvassuk. Isten áldja!