Kicsit megrázom magam (Galata 1)

Kicsit megrázom magam (Galata 1)



A kistarcsa-kerepesi gyülekezetben elhangzott tanítást meghallgathatod ide kattintva!

Aki csinál valamit, azt kritizálják. Mennyire igaz ez idehaza, ahol mindenki ért legalább három dologhoz: a focihoz, a politikához, és ahhoz, hogy másoknak hogyan kellene élniük! Hogy döntsük el, hogy kinek adjunk a véleményére? Mennyire foglalkozzunk azzal, mit gondolnak rólunk mások? És hogyan tudjuk függetleníteni magunkat a lehúzó kritikától, ami minket ér? Miközben Pál az igazi szabadságról tanítja a megfelelési kényszer fogságába visszasüppedt galatákat, a saját életét állítja eléjük példaként, megválaszolva ezeket a kérdéseket.

Az első dolog, amit megemlít, hogy ő az evangéliumot nem emberektől kapta, hanem magától Jézus Krisztustól. Vagyis, másként fogalmazva, a hite nem embereken alapult, hanem azon, amit Isten neki személyesen kinyilatkoztatott. Valószínűleg kevesünknek lesz olyan drasztikus kinyilatkoztatása Istentől, mint amit Pál kapott a damaszkuszi úton, de hiszem azt, hogy nekünk is szükségünk van olyan Isten-élményekre, amelyekre később, amikor érnek a kritikák és a próbák, visszamutathatunk. Ha egy emberre, pásztorra, felekezetre alapozod a hitedet, könnyen összeomolhat, ha valami miatt a forrás méltatlanná válik a bizalmadra.

Ezután Pál leírja, hogy mennyire reménytelen eset is volt ő, mielőtt megtért. Az ő története nem volt más, mint a kegyelem trófeája, annak a bizonyítéka, hogy Isten szerette őt, és meg tudta menteni. Pedig nem akart megtérni. Ugyanúgy, ahogy Mr. Thorpe sem, aki a 18. századi nagy ébredés során véletlenül tért meg a saját prédikációja alatt. Ateista barátaival létrehoztak egy „Pokol Tüze Társaság” nevű klubot, ahol azért jártak össze, hogy az ébredés ismert keresztény prédikátorait figurázzák ki. Amikor Mr. Thorpe következett, a választása a híres evangélistára, George Whitefieldre esett. Ahogy a pódiumra lépett a klub találkozóján, kinyitott egy óriási Bibliát, és elkezdett Whitefield stílusában prédikálni. Gúnyként kezdte, a Szentlélek azonban hirtelen olyan erővel ragadta meg az Íráson keresztül, hogy a saját tanítása közben megtért, és a végén szenvedélyesen hívta megtérésre a társait is. Később nagy prédikátor lett belőle. Ő biztosan tudta, Pál apostol is, de te vajon te tudod-e, hogy a te megtérésed elsősorban nem a te elszántságod, komolyságod bizonyítéka, hanem egy olyan Istenre mutat, aki örömét leli abban, hogy megmentse a mások szerint menthetetlent?

Végül Pál felidézi, hogy miután megtért, ő ugyan nem kért senkitől engedélyt, véleményt, hanem azonnal nekilátott, hogy tegye, amire Isten elhívta. Elgondolkodtató, hogy vajon megalakultak volna-e az első pogány gyülekezetek, megíródott volna-e az újszövetség Páltól származó 13 könyve, ha emberektől kért volna véleményt, hogy szolgálhat-e. Nem jó emberek véleményétől függenünk. Miért? Mert az emberek gyakran tévednek. Nem azért mert rossz szándékúak, hanem azért, mert emberek. Bell évekig meg volt róla győződve, hogy lehetséges emberi hangot elektromos kábelen átvinni, miközben a környezete őrültnek tartotta ezért. Amikor végre megépítette az első telefont, és felajánlotta a Western Unionnak a szabadalom megvásárlását, ezt az elutasítást kapta: „A telefon csupán elektronikus játékszer, amelyben nincsenek üzleti lehetőségek.” Amikor Henry Ford szerette volna elindítani a T-Modell sorozatgyártását, és befektetőket keresett, egy bankár ezekkel a szavakkal beszélte le az egyik potenciális befektetőt: „Az automobil csupán egy múló divatcikk. A jövő azonban továbbra is a lovaké.” Tehát az emberek gyakran tévednek. Amilyen mértékben az emberektől várod a megerősítést, olyan mértékben korlátozod Istent abban, hogy használjon téged.

Mit kezdjünk tehát mások véleményével? Lezárásként néhány gyakorlati tanácsot szeretnék megfogalmazni ezzel kapcsolatban a fentiek alapján. Az első és legfontosabb, hogy meg kell tanulnunk különválasztani az emberek véleményét és Isten véleményét rólunk, és az önértékelésünket, motivációnkat soha nem szabad az emberek véleményéből merítenünk, mindig csak abból, ahogy Isten lát minket. Talán nem tudod, de ő az, aki annak ellenére, hogy a legjobban ismer, a legjobban hisz benned, vagyis abban, akivé válhatsz mellette. Ő a legnagyobb támogatód. Az emberek véleményét pedig azt javaslom, osszátok két csoportra. Azoknak a véleményét, akik a hit szemüvegén keresztül néznek rád és szeretnek, hallgasd meg, mert fejlődni tudsz belőle. A többiekét viszont, akik csak lehúznak és törvényeskednek, meg kell tanulnunk teljesen figyelmen kívül hagyni, lerázni magunkról, mert csak érzelmileg terhelnek.

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.
  • Zsolnainé Kovács Jutki

    Már totyogós korunk óta azt szívjuk magunkba, hogy hasonlítgatjuk magunkat a környezetünkhöz. Ő hamarabb kezdett járni (beszélni, stb), mint én, én jobb vagyok ebben a sportban, ő szebb, nekem magasabb az iskolai végzettségem, ő sokkal alázatosabb, többet tud a Bibliáról… Micsoda átverés!

    Ehelyett hívőként érezhetnénk úgy, mint János, aki a Mester kedvenc tanítványának tartotta magát (“a szeretett tanítvány”) és csak pihenhetnénk ott, Urunk kebelén, ahogy ő… Mert mi Isten szerelmes Fiának szeretett testvérei vagyunk.
    Hiszen még maga Jézus sem tört össze az őt ért ocsmány vádak alatt, és nem szállt el a hozsannázásoktól sem.

    “A győzelmet és dicsőséget Isten adja nekem!
    Ő az én erős váram,
    csak nála vagyok biztonságban!
    Istenben bízz minden időben, népem!
    Öntsétek ki szíveteket előtte!
    Isten a mi menedékünk és biztonságunk! ”

    “Csak abban bízhatsz, amit Isten maga mondott,
    és hiszem, hogy igaz: „Egyedül Istené az erő!”
    (Zsoltárok 62,7-8, 11)