Magas beosztású barátunk (Zsidók 5)

Hallottam egy történetet egy tanárról, aki reggelente minden diákja előtt mélyen meghajolt az ajtóban. Amikor megkérdezték, miért teszi ezt, így válaszolt: „Sosem tudhatom, melyikük viszi még sokra!” Van ebben bölcsesség, s ez már csak abból is látszik, hogy ezt a történetet sem az említett tanártól tudjuk, hanem az egyik diákjától, akit Albert Einsteinnek hívtak. Bár nem ilyen nemes szándékkal, de idehaza is tudjuk, mennyit jelent például egy-egy ügyintézésnél, ha ismerünk valaki magas beosztásút a hivatalban, pedig Magyarország csak a 46. a világ százhetvenhat országát rangsoroló korrupciós listán. A zsidókhoz írt levél viszont beszél egy másfajta protekcióról, és teljesen pozitív értelemben. Az előző fejezetben már bevezette az 5. fejezet témáját, amikor arról kezdett beszélni, hogy Krisztus a főpapunk, a mi „magas beosztású” barátunk.

Az levél eredeti címzettjei számára a főpap szerepe ismert volt, hiszen a judaizmusban a mózesi papság volt a közvetítő Isten és a népe között. Miután megtértek, furcsa volt számukra, hogy Istennel közvetlenül is lehet kapcsolatuk, és nem szükséges más, emberi közbenjáró. Ezért a szerző felhasználja ezt a képet, hogy elmagyarázza: nem a főpap szerepe, funkciója szűnt meg, hanem Jézus vette át ezt a szolgálatot. Nekünk azonban, akik nem a judaizmusban nőttünk föl, hasznos lehet, ha átgondoljuk, mit is jelent az, hogy Jézus a főpapunk. 3 fontos tanítást szeretnék kiemelni.

1. A főpap az emberekért volt, segített a bűnös embereknek kapcsolatban maradniuk Istennel. A zsidóknak folyamatosan áldozatokat kellett vinniük a bűneikért. Amikor valakit terhelt a lelkiismeret, megvette az adott bűnért kijelölt áldozati állatot, és elvitte a paphoz. Ezután az állat fejére kellett tennie a kezét, és így megvallania a bűneit. Miután a bűn képletesen átszállt az állatra, a pap megölte az áldozatot. Ezután még hosszú ceremónia következett: a pap számára elő volt írva, hogy milyen módon kell szétbontani az áldozatot, és melyik részével mit kellett tennie. A bűnért áldozó ember pedig mindezt végignézte. Ez alatt az idő alatt egy dolgot biztosan megértett: hogy Isten szemében a bűn halálosan komoly dolog. A pap részéről viszont együttérzést és megértést tapasztalt, így valóban felszabadultan távozhatott. Naponta sok ilyen áldozat történt, de ezek csak addig adtak nyugalmat, amíg újra nem vétkezett valaki. Aztán évente egyszer sor került az engesztelés napjára is. Ekkor a főpap áldozatokat mutatott be a saját bűneiért is, és a nép bűneiért is, majd belépett a Szentek Szentjébe, hogy engesztelést szerezzen az elmúlt év bűneiért az egész nép számára. Jézus ugyanígy együtt érző főpap, aki egyetlen áldozatával lehetővé tette, hogy mi örökké kapcsolatban lehessünk Istennel, és a bűn ne álljon közénk és közé.
   .
2. A főpap a szívén viselte az embereket. Vallási és politikai vezető volt egy személyben, aki egyrészt Istent képviselte az emberek előtt, másrészt az embereket Isten előtt. Amikor Isten elé járult, viselnie kellett az efódot, ami egy drágakövekkel rakott fémlap volt, a köveken pedig Izrael 12 törzsének a nevei voltak felírva. Tehát, amikor a főpap Isten elé ment, szó szerint a szívén viselte az embereket, akiket képviselt. Krisztus ugyanígy a szívén hord minket, amikor közbenjár értünk az Atyánál. A zsidók gyakran azzal fejezték ki a felháborodásukat, hogy a mellkasukon megszaggatták a ruhájukat. A főpapra azonban vonatkozott egy szabály, amely szerint soha nem szabadott megszaggatnia a ruháját. Ezzel képletesen azt az Istent képviselte, aki nem háborodik fel a bűneink láttán, hanem megment minket azoktól. (Érdekes, hogy Jézus perénél ezt a szabályt megszegte a főpap.) Jézus olyan főpap, aki soha nem háborodik fel a bűneink láttán, hanem megment minket azoktól.
   .
3. Senki nem lehetett pap a saját akaratából, és nem áldozhatott a saját bűneiért. Az áldozatok bemutatása az ószövetségben a papok feladata és kiváltsága volt, őket pedig Isten választotta ki. Több olyan történet is van, ahol ezt egyesek figyelmen kívül hagyták. Amikor Korah és csoportja át akarta venni a papságot Árontól, megnyílt alattuk a föld. Amikor Saul király nem tudott várni az áldozat bemutatásával, Isten elvette tőle a Szentlelket és elvesztette a királyságát. Amikor Uzzijjá király bement a szentélybe, hogy maga mutasson be áldozatot, egy pillanat alatt ellepte a lepra. Isten nagyon komolyan veszi azt, hogy a papság nem önkéntes, hanem az ő kiválasztása alapján működik. A zsidókhoz írt levél szerint pedig Isten Jézust választotta ki örökkévaló főpapnak. (A halála után kb. 30 évvel meg is szűnt a hagyományos papság intézménye.) Ez egyben azt is jelenti, hogy senki nem tudja kiengesztelni Istent a saját bűneiért. Nincs az a vezeklés, amely hatásos lenne. A bűneink eltörlésének egy módja van: ha az Isten által rendelt főpap, Jézus bemutatja azokért az áldozatot. Ő ezt meg is tette értünk. Mi csak annyit tehetünk, hogy kérjük, az ő áldozata legyen érvényes ránk is. Az ő áldozata mindenkire érvényessé válik, aki hisz.

Fontos tudnunk azt is, hogy ahogy az ószövetségben sok pap szolgált a főpap irányítása alatt, úgy ma is sok pap van szolgálatban. Péter apostol írja a hívőknek: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” Ma tehát mindenki, aki Krisztusban hisz, az egyben pap is, az ő főpapsága alatt szolgál. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Egyrészt tudnunk kell, hogy a szolgálatunk az emberekért van, és a célunk az, hogy segítsünk az embereknek élő kapcsolatra jutni Istennel. Képviselnünk kell, hogy a bűn halálosan komoly dolog, de ezt együttérzéssel és szeretettel kell tennünk, nem ítélkezve. Másrészt a szívünkön kell hordanunk az embertársainkat és képviselni őket Isten előtt imában. Ezt nem tudjuk megtenni, ha a bűneik láttán felháborodunk és megszaggatjuk a ruhánkat. Harmadrészt tudnunk kell, hogy az emberek bűnét csak Jézus, a főpap tudja rendezni Istennel, az ő áldozatával. Ezért nem szabad arra bátorítanunk az embereket, hogy vezekléssel és jótettekkel igyekezzenek kiérdemelni Isten bocsánatát, mert ez Isten számára elfogadhatatlan áldozat. Ehelyett az az üzenetünk, hogy higgyenek Jézusban. Ahogy Pál írta a rómaiaknak: „Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.”

***

Olvasd el a zsidókhoz írt levél 5. fejezetét:

Zsidók 5

Krisztus örök üdvösség szerzője lett szenvedése és engedelmessége által

Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. ² Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel. ³ Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni. ⁴ Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztességet, csak az, akit az Isten hív el, mint Áront is. ⁵ Ugyanúgy a Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: “Az én fiam vagy, ma nemzettelek téged.” ⁶ Ahogyan másutt is mondja: “Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.” ⁷ Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. ⁸ Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, ⁹ és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. ¹⁰ Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.

Óvás a visszaeséstől

¹¹ Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. ¹² Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. ¹³ Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. ¹⁴ A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.