Megszámlálhatatlan sokaság (Jelenések 7:9-12)

Megszámlálhatatlan sokaság (Jelenések 7:9-12)



Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: “Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent ekképpen: “Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen”. (Jelenések 7:9-12)

Az egyik előző bejegyzésben írtam, hogy számomra a Jelenések könyve annak bizonyítéka, hogy a mi Istenünk valóban a végsőkig elmegy, és mindent megtesz, hogy megtérjenek az emberek. Legutóbb arról írtam, hogy még a nagy nyomorúság idején is kiválaszt 144 ezer zsidót, akik az ő szolgái lesznek, és az evangéliumot fogják hirdetni. Rajtuk nem fog az Antikrisztus ereje. A szolgálatuknak pedig szép gyümölcse lesz, amit itt látunk: megszámlálhatatlan sokaság a mennyben, fehér ruhában, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből. Ők azok a vértanúk, akik a nagy nyomorúság idején jutnak hitre, az életüket adták egy meggyőződésért.

A történelemből látszik, hogy az emberek valóban hajlandóak az életüket adni központi meggyőződéseikért. Évekkel ezelőtt sokan beszéltek arról az amerikai tűzoltóról, aki egy kigyulladt ház ablakánál a saját testével pótolta ki az a másfél métert, ami a létrából hiányzott – majd miután a menekülők sikeresen kijutottak, végkimerültségében a mélybe zuhant. Meggyőződése volt, hogy az emberi élet mindennél értékesebb. Sokan a hazájukért adják oda az életüket – őket hősi halottként ünneplik. Központi meggyőződésük a haza szeretete. Ezek a vértanúk azonban egy egész más meggyőződésért adták az életüket, amit a mennybe érve hatalmas hangon kiáltanak: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé.”

Aki a mennyben van, mind meg van győződve róla, hogy az üdvösség Istené. Tudják, hogy kizárólag Isten megmentő szeretete és kegyelme miatt vannak ott. Ez a központi meggyőződésük.

Az ember hajlamos „üzletként” gondolni az üdvösségre. Isten leteszi a maga részét az asztalra (amit elismerünk, hogy nyilvánvalóan a nagyobbik rész), de azért nekünk is tennünk kell valamit. Ennek a gondolkozásnak az a veszélye, hogy valójában azt állítjuk: Krisztus áldozata önmagában nem elég. Sőt, azt állítjuk, hogy ha pici részben is, de mi is hozzájárultunk az üdvösségünkhöz. Figyeljük meg azonban, Pál apostol miként ír erről Titusnak: „De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” Az üdvösség egyedül Isten munkája – a mi „részünk” az, hogy ezt elhiggyük. Az üdvösség a mi Istenünké!

Ez az a meggyőződés, amiért érdemes az életünket adni. Eszembe jut egy misszionárius története, aki társaival együtt egy kannibál törzshöz ment hirdetni az evangéliumot, majd amikor a társait mind megölték, és egyedül maradt, így imádkozott: „Istenem, vedd el az életemet, kész vagyok érted meghalni!” Isten viszont így kérdezett vissza: „És élni is hajlandó vagy értem?” Az üdvösség a mi Istenünké – ez az a meggyőződés, amiért érdemes élni.

beach-palm-leaf-1920x1200

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.