Menny, vagy pokol az életed? (Jelenések 21:3-5)

Menny, vagy pokol az életed? (Jelenések 21:3-5)



Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: “Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónuson ülő ezt mondta: “Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: “Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” (Jelenések 21:3-5)

Egy évvel ezelőtt a nyárvégi hónapokban három jelentős dolog is történt az életemben. Az egyik, hogy végre beköltözhettünk az új házunkba. A másik, hogy éppen ma egy éve, hogy írni kezdtem ezt a sorozatot a Jelenések könyvéről. (Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott!) És a legjelentősebb: ezekben a hónapokban született meg a kislányom, aki azóta is minden nap örömet hoz az életünkbe.

Emlékszem, milyen örömmel költöztünk be a házunkba. Végre lett saját otthonunk! Aztán néhány héttel később, amikor egyedül jöttem haza a szülőszobáról, már nem éreztem olyan otthonosnak a házat. Vágytam vissza a kórházi szobába a feleségemhez, és a kislányomhoz, mert ott éreztem otthon magam. Talán ekkor éreztem a legerősebben, hogy az otthon attól válik az otthonommá, hogy ott van a feleségem. Ha ez egy kórházi szoba, akkor az az otthonom. (Ezt a nővérkék nem igazán értették volna meg, úgyhogy kötelességtudóan továbbra is „haza” jártam a látogatások után.)

A mennyre és a pokolra hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint két helyre. Sőt, sokszor úgy állítják be, hogy ez a két hely két ellentétes szellemi erő „hadiszállása”. Pedig a Biblia azt tanítja – és tudom, hogy ez még sok keresztény számára is gondot okoz – hogy a mennyet és a poklot is Isten teremtette, és ő is tartja uralma alatt. De hogy teremthetett egy szerető Isten egy olyan szörnyű helyet, mint a pokol? – hangzik a kérdés. Én úgy látom, hogy a Biblia tanítása szerint a két hely között az igazán jelentős különbség Isten jelenléte. A menny attól menny, hogy Isten jelenléte ott van. A pokol pedig az a hely, ahonnan Isten teljesen megvonja a jelenlétét. És bár nem emberek számára készült, Isten tiszteletben tartja azok döntését, akik az örökkévalóságban nélküle szeretnének élni.

Az előző versekben láttuk, hogy az új Jeruzsálem leereszkedik a földre. Ezzel gyakorlatilag eltűnik az a határvonal, ami a földet elválasztotta a mennytől. A menny határai kitolódnak, és a Föld is a menny részévé válik. János erről az időről hallotta ezt: „Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni”.

A történelem során az ember és Isten kapcsolata nem volt éppen zökkenőmentes. Pedig szépen indult: Ádám és Éva még találkozhattak Istennel, aki alkonyatkor járt-kelt az Éden kertjében, közelről ismerték őt. Amikor azonban az ember úgy döntött, hogy megvonja a bizalmát Istentől, ez az élő kapcsolat megszakadt. Innentől kezdve a Biblia gyakorlatilag annak a történetét írja le, hogy Isten mi mindent megtett azért, hogy ezt a kapcsolatot helyreállítsa. Figyeltétek már, hogy a sátor mennyire visszatérő motívum ebben a folyamatban?

  1. Ennek a munkának az egyik állomása volt az ószövetségi szent sátor, majd a Templom, ahol Isten jelenléte koncentráltan volt jelen. Isten jelenléte a sátorban olyan volt, mint egy idegen királyság nagykövetsége a Földön.
  2. Amikor Jézus eljött, újra visszaköszön a sátor motívuma. János evangéliumában ezt olvassuk: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. Ebben a mondatban a „lakott” szó görög eredetije sátorozást jelent, tehát János valójában azt állítja, hogy Jézusban Isten sátrat vert az emberek között. De a testté vált Ige, Jézus esetében is elmondhatjuk, hogy ez Isten részéről egyfajta átmeneti itt tartózkodást jelentett.
  3. Jézus azonban ígéretet tett: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.”  A Szent Lélek személyében Isten egy különleges módon, és „mindörökké” vált jelenvalóvá – de még mindig csak a hívőkben, a porsátorunkban.
  4. Amiről itt olvastunk a Jelenésekben: az az idő, amikor Isten nem csak egy helyen, egy személyben, vagy sokakban lesz jelen koncentráltan, hanem ez a koncentrált jelenlét lesz jellemző az egész világra. Isten sátora az emberekkel lesz.

A mennyre és a pokolra legtöbbször úgy gondolunk, mint két úti cél, ahová az emberek a haláluk után kerülnek. De ahogy ezen a részen gondolkoztam, arra jutottam, hogy valójában már a halálunk előtt bekerülünk a mennybe, vagy a pokolba. Ha Isten nincs jelen az életünkben, az a pokol, és ha ez így is marad a halálunk pillanatáig, akkor ez állandósul az örökkévalóságra, és az a nagy betűs Pokol. Ha viszont beismerve bűnösségünket elfogadjuk Krisztus áldozatát, és behívjuk őt, hogy legyen jelen az életünkben, akkor már itt a mennyben élhetünk. És ebből is nagybetűs Menny lesz egyszer!

a-new-earth-and-heaven

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.
  • A második bekezdésben számomra is ismerős gondolatokat fogalmaztál meg. 🙂

    A menny és pokol kérdésével kapcsolatban pedig ajánlanék egy könyvet, amit megfelelő kritikával, de érdemes elolvasni: Rob Bell: Love Wins. Még ha nem is értesz vele egyet, jó gondolatokat fogalmaz meg a menny és pokol mibenlétével kapcsolatban.

  • Nyári Attila

    Köszi az ajánlást. A második bekezdés írásánál pedig eszembe is jutottál 🙂