Mértéktartó ítélet (Jelenések 8:7-13)

Mértéktartó ítélet (Jelenések 8:7-13)



Trombitált az első, és jégeső támadt, és tűz vérrel keverve, és lehullott a földre: megégett a föld harmada, megégett a fák harmada és megégett a zöld fű is mind. A második angyal is trombitált, és valami tűzzel égő nagy hegy zuhant a tengerbe, és a tenger harmada vérré lett: elpusztult a tenger teremtményeinek harmada, amiben csak élet volt, és megsemmisült a hajók harmada is. A harmadik angyal is trombitált, és az égből egy nagy égő csillag hullott le, mint egy lámpás, és ráesett a folyók harmadára, és a vizek forrásaira. A csillag neve pedig Üröm, és ürömmé lett a vizek harmada, és sok ember meghalt a vizektől, mert azok keserűvé váltak. A negyedik angyal is trombitált, és csapás érte a nap harmadát, a hold harmadát és a csillagok harmadát, hogy elsötétüljön harmadrészük, a nappal se legyen világos harmadáig, az éjszaka is ugyanígy. Ekkor láttam és hallottam, hogy egy magányos sas átrepül az ég közepén, és hatalmas hangon ezt mondja: “Jaj, jaj, jaj azoknak, akik a földön laknak, a másik három angyal trombitájának hangja miatt, akik még ezután trombitálnak.” (Jelenések 8:7-13)

Amikor a főiskolán nem hívő barátainknak szerveztünk bibliaórát, első történetként a templom megtisztításáról beszélgettünk János evangéliuma 2. fejezete alapján. Egyike azoknak a történeteknek, amikor Jézus megdöbbentette az embereket a viselkedésével.  Az emberekben egy szelíd Jézus képe él, itt azonban egy ostorral űzi ki a Templomból a pénzváltókat és az állatárusokat, és asztalokat borogat. Ez már önmagában is szokatlan tőle, de ami engem még inkább meghökkent, hogy mindezt nem hirtelen felindultságból tette, hanem előre tervezetten. A történet ugyanis úgy kezdődik, hogy Jézus ostort készített. Ehhez pedig idő kellett, és átgondoltság. Elképzelem, ahogy összeszedte a hozzávalókat, majd leült, összeszerelte az ostort, kipróbálta a suhintását, aztán elindult, hogy módszeresen rendet rakjon Atyja házában.

A Jelenések könyvétől sokan azért viszolyognak, mert nem tudják összeegyeztetni a szerető Isten képét azzal, akivel itt találkoznak. Timothy Keller a Hit és kételkedés c. könyvében egy egész fejezeten át tárgyalja, hogy vajon összeegyeztethető-e a szerető és az ítélő Isten képe. „Manapság nagyon sok kételkedő, akivel szóba állok, ugyanazt mondja, amit egykor én is, hogy nem tudnak hinni a Biblia Istenében, aki megítéli és megbünteti az embereket.” A fejezet megoldásaként azonban arra jut a szerző, hogy Isten éppen azért ítél, mert szeret – nem engedheti, hogy a bűn vég nélkül pusztítsa a teremtményét és a teremtett világot. „A Biblia szerint a szeretet Istene az ítélet Istene is, aki a világ végezetén mindent helyreállít.”

De továbbra is kérdés marad, hogy Isten az ítéletet miért nem egyetlen, világméretű, végzetes csapásként hozza el? Ítéletek sorát látjuk, amelyeket hosszú idő alatt szakaszosan, tervszerűen enged a földre. Miért?

A válasz Isten jellemében keresendő. „Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen.” – szól az ismert vallomás Ezékiel könyvében.

Eljön az idő, amikor Istennek ítélnie kell. De még akkor is meg-megáll, remélve, hogy sokan felébrednek és hozzá térnek. Igaz, hogy az első négy trombita ítéletében elpusztul a föld növényzetének egyharmada, a tengeri élet egyharmada, és a vízkészlet egyharmada halálossá válik. De ez azt jelenti, hogy a dolgok kétharmada még mindig megmarad! Isten ítél ugyan, de többet hagy épen, mint amennyit enged elpusztulni. A végsőkig várja a mellette döntőket.

angel-blowing-trumpet

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.