Mi ütött beléd? (Galata 3)

Mi ütött beléd? (Galata 3)



A kistarcsa-kerepesi gyülekezetben elhangzott tanítást megnézheted ide kattintva.

A Szerelmi bájital c. film két biokémikusról szól. Paul egy alkalommal elfogad egy kis varázsszérumot egy jóslásban és mágiában jártas cigányasszonytól. Kíváncsi, hogy a szer tényleg működik-e, a kísérletekbe pedig bevonja a kolléganőjét, Diane-t is, és külön-külön tesztelik a szer hatékonyságát. Diane sikert is arat, összejön egy dúsgazdag olasz autógyárossal. Egy idő után azonban feltűnik egy másik, léhűtő udvarló, akinek a kedvéért Diane otthagyja az autógyárost. Paul értetlenül szemléli a történteket, és újra a cigányasszonyhoz látogat, ahol kiderül, hogy a senkiházi új udvarló az egész üveget megvette a varázsitalból, és így vette rá Diane-t, hogy megőrüljön érte. Persze happy end is van a film végén, hiszen végül a két biokémikus rájön, hogy valójában egymást szeretik – varázsszerek nélkül is.

A galata levél harmadik fejezetében Pál apostol hasonlóan értetlenül szemléli a galata hívőkben végbement változást. Érthetetlen számára, hogy ezek a hívők, akik korábban egyszerűen elhitték az evangéliumot és megélték azt a szabadságot, amit Krisztusban kaptak, most a júdaizáló tévtanítók hatására becserélték ezt a vallásos szabályok rabságára. Nem ismer rájuk, és felteszi nekik a kérdést: „Ó, balgatag galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt Jézus Krisztust úgy írtuk le, mintha közöttetek feszítették volna meg?”

Számomra azért is meghökkentő ez a szóhasználat, mert bepillantást enged abba, hogy mit gondolt Pál apostol azokról az emberekről, akik azt tanították a hívőknek, hogy nem elég a Krisztusba vetett hit, hanem azt még cselekedetekkel is ki kell egészíteniük annak érdekében, hogy Isten elfogadja őket. Amit tesznek, azt megigézésnek, boszorkányságnak nevezi, ez pedig a Bibliában már az ószövetségben is az egyik legsúlyosabb bűnnek számított, megkövezés járt érte. Pál apostol szemében tehát ez nem egyszerűen tévedés volt, hanem súlyos bűn.

Ezt a levelet azonban Pál nem a törvénykező tévtanítóknak írja, hanem az áldozataiknak. Már ezzel a szóval – megigézés – is próbálja őket felébreszteni. Ez a szó az eredetiben ezt jelenti: becsapással rávenni valakit arra, hogy a tények helyett az érzelmeikre hallgassanak. A tévtanítók azokat az érzéseket használták ki a galatáknál, amelyeket mi is időről időre megtapasztalunk: amikor nem érezzük Isten szeretetét, nem érezzük, hogy megbocsátott, nem érezzük magunkat tisztának – egyszóval, nem érezzük magunkat igaznak Isten szemében. Bár elfogadták, hogy Isten a megtéréskor kegyelmet adott nekik, úgy érezték, most már többet kell letenniük az asztalra, már nem elég, hogy hittek Jézusban. És bár a címzettek áldozatok, Pál kemény szavakkal illeti őket is: „Ennyire balgatagok vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?” – kérdezi tőlük.

Mivel Pál látja, hogy ez becsapás, úgy dönt, hogy a tényekre emlékezteti őket. A keresztről beszél, ahol Krisztus nem csak egy „kezdőcsomagnyi” kegyelemért halt meg, hanem az egész üdvösségünket elvégezte. Az érzelmeinktől függetlenül a tény az, hogy nekünk, akik hiszünk, örök életünk van, és Isten szemében igazak vagyunk. Ez mindig is rossz hír volt a törvényeskedő tanítóknak, mert aki ezt elhiszi, azt a továbbiakban nem lehet megfélemlíteni és manipulálni.

A harmadik fejezet annyira gazdag, hogy a következő blogbejegyzés és tanítás is erről fog szólni. De addig is bátorítalak titeket arra, hogy ne feledjétek: Isten nem csak a megtérésünkkor kegyelmezett meg nekünk, a keresztény életnek nem csak a kezdetéhez, hanem a folytatásához és a végéhez is kell és adja Isten a kegyelmét. Ahogy a fejezet folytatásában Ábrahámnál látni fogjuk, nálunk is így van: egy keresztény Isten szemében az első pillanattól az utolsó leheletéig a hite miatt számít igaznak, és ehhez semmit nem tehetnek hozzá a cselekedetei. Ne hagyjátok magatokat megigézni, még akkor sem, ha az érzéseitek alátámasztják a varázsló-tévtanítók mondanivalóját. Hallgassatok a tényekre, arra, amit Isten e kereszten keresztül üzent!

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.