Miért van szükség a bemerítkezésre? (Lukács 3:1-9)

Miért van szükség a bemerítkezésre? (Lukács 3:1-9)



A fiam igen kevés alvásigénnyel látott napvilágot, sokszor az egyetlen módszer, hogy alvásra bírjuk, hogy autóba ülünk vele, és teszünk néhány kört. Elkövettem azonban azt a hibát, hogy úgy gondoltam, szilveszter estéjén is működni fog a trükk. Persze hiú ábrándnak bizonyult, a petárdák hangja, és az égen egyre másra megjelenő tűzijátékok túl érdekesnek bizonyultak. Aztán amikor nem sokkal éjfél után hazaértünk, még mindig szinte minden egyes pillanatban több helyről lőtték az emberek a színes lövedékeket. Ahogy azt már megszoktuk, az ország idén is hangosan búcsúztatta az óévet. Valószínűleg azért van ekkora felhajtás a szilveszter körül, mert szeretünk lezárni fejezeteket az életben és egy újat kezdeni.

Bár meglepő lehet a hasonlat, de valójában erről szól a keresztség – vagy modernebb szóval bemerítkezés – is, amelyről most vasárnap volt szó, Keresztelő János szolgálata kapcsán. A fejezetről szóló tanítást megnézheted vagy letöltheted ide kattintva.

1-vlcsnap-2016-01-03-17h16m12s498

János feladata az volt, hogy előkészítse Jézus érkezésére az emberek szívét, ennek eszköze pedig a megtérés keresztsége volt a bűnök bocsánatára. Nem János találta ki a bemerítést, mint szertartást, hiszen a zsidók korábban is végeztették ezt rituális tisztulásként azokkal, akik pogányként felvették a zsidó vallást. Abban azonban újat hozott a pusztai próféta, hogy nem pogányokat, hanem Isten népét, a zsidókat hívta a megtérésre és keresztségre. Azt várta tőlük, hogy ne a származásukra hivatkozzanak, hanem nézzenek szembe a ténnyel, hogy eltávolodtak Istentől, és alázzák meg magukat azzal, hogy a vízbe merülnek.

Az úrvacsora mellett a keresztség az egyetlen szertartás, amit Jézus a tanítványaira hagyott, sőt, amelyet kifejezetten megparancsolt az ő követőinek. A tanítványok pedig eleget is tettek ennek a parancsnak. Az Apostolok Cselekedeteiben legalább hét alkalommal látunk bemerítést. A tanítványok minden esetben néhány óra, vagy legfeljebb nap leforgása alatt megkeresztelték azokat, akik hallották az evangéliumot és hitre jutottak Krisztusban. Ez volt a gyakorlatuk zsidók és pogányok körében, zsidó és pogány területeken egyaránt. A beszámolókból egyértelműen kitükröződik, hogy a bemerítés a mindennapi életük természetes része volt, nem egy nagy előkészületekkel járó szertartás. A feltétele minden esetben csak az volt, hogy aki megkeresztelkedett, vallja, hogy hisz Jézusban.

Isten gyülekezete kétezer éve gyakorolja a keresztelést, mégis ez az egyik leginkább vitatott téma. Az egyházak igyekeztek kisajátítani a keresztelést, megosztottak a jelentését, a módját illetően. Azt gondolom azonban, hogy ha közel akarunk kerülni az eredeti jelentéséhez, jobban tesszük, ha nem az egyházak értelmezéseit tanulmányozzuk, hanem visszatérünk a Biblia egyszerű és világos tanításához. Én is ezt kíséreltem meg most vasárnap, és bár itt nincs mód rá, hogy részletesen kifejtsem, egyetlen oldalról azért szeretném megvilágítani.

Sokat mond nekem, hogy Isten igéje a keresztséget ahhoz hasonlítja, amikor az Egyiptomból frissen kiszabadult Izrael népe csodálatos módon átkelt a Vörös-tengeren. Bár az egyiptomiak üldözőbe vették őket, amint az utolsó izraelita átért a tengeren, az addig falként álló víz visszatért medrébe, az ellenség pedig odaveszett. Ugyanígy, amikor valaki megtér, dönt Jézus mellett, előbb-utóbb ugyanúgy elkezdi üldözni a bűnös múltja, ahogy a zsidókat az egyiptomiak. A keresztség azonban olyan, mintha egy képzeletbeli határvonalat húznánk a múltunk és a jelenünk közé, egy látható bizonyságtétel arról, hogy az a fejezet lezárult. Izrael népe előtt még sok küzdelem és csata állt, de erre az átkelésre mindig vissza tudtak tekinteni. Ugyanígy a hívő ember élete is sok küzdelmet és kísértést hozhat. De a bemerítkezés egy olyan mérföldkő, amire mindig vissza tudunk tekinteni. A múlt lezárult. Nagyon sokszor szükségünk lesz arra, hogy visszaemlékezzünk erre. (Érdekes, hogy éppen ezért az úrvacsora fő célja nem más, mint az emlékeztetés.)

Még egy utolsó gondolat. Bár János keresztsége sem a jelentőségét, sem a módját tekintve nem egyezett meg pontosan a keresztény keresztséggel, egy nagyon fontos közös pontja azonban van a kettőnek, ez pedig az, hogy ki részesülhet benne. A harmadik fejezetben János nagyon éles szavakkal küldi el azokat, akik bár szerettek volna megkeresztelkedni, nem teremték a megtérés gyümölcsét. Bár sokan sok különböző dolgot értenek ezen, a szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy mire gondolt János. Ezek az emberek nem tartották magukat bűnösöknek, a származásukra tekintettel úgy érezték, nincs rendezni valójuk Istennel. Ma is az egyetlen akadály az, ha valaki nem hisz, vagyis nem ad igazat Istennek, amikor ő azt mondja róla, hogy megváltásra szoruló bűnös, és nem fogadja el, hogy Krisztus érte halt meg a kereszten. Aki azonban ezt elfogadja, azt Isten is elfogadja.

Bátorítalak, hogy ha hiszel Jézusban, de még nem merítkeztél be, tedd meg ez mielőbb. Ne mások miatt, hanem hogy nyilvánosan is elkötelezd magad amellett, aki az életét adta érted!

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.