Most vasárnap számoltak be utukról néhányan a gyülekezetünkből, akik februárban három hetet Afrikában töltöttek egy Cacine nevű faluban. Az egyik kép különösen megragadt bennem: a düledező, elektromosságot is nélkülöző viskók mellett egy szupergyors 3G-s mobilinternetet biztosító átjátszótorony állt. Mintha több száz évnyi szakadék húzódna a kép különböző elemei között.
Legalább ekkora ma a generációs szakadék, ami a technológia használatát illeti. Míg az üzletek rendre kiállítanak egy-két nagy gombokkal felszerelt, tényleg csak egyszerű telefonálásra alkalmas mobilt az idősebbek számára, akik nem tudnak mit kezdeni az érintőképernyős okostelefonokkal, addig a három éves lányom gond nélkül feltalálja magát az iPad-en, nem is kérdés számára, hogy kezelje és mire használja a kütyüt.
Az itt következő részben Lukács doktor olyan eseményeket rögzít Jézus életéből, ahol szintén két csoportot látunk, akik között óriási szakadék tátong. A részről szóló tanítást megnézheted, meghallgathatod vagy letöltheted ide kattintva.
Jézus először megbocsátja a bűneit, majd meggyógyít egy béna embert, akit a tetőn át eresztettek le elé, majd elhívja a mindenki által megvetett Lévit, a vámszedőt, hogy legyen a tanítványa. Látjuk az egyik csoportot – a megvetetteket, a betegeket, a lecsúszottakat – akik felismerték, hogy szükségük van Jézusra, és egyáltalán nem okozott számukra gondot, hogy éljenek a lehetőséggel, amit az ő jelenléte adott. De látunk egy másik csoportot is, a farizeusokat és az írástudókat, akik nem tudnak mit kezdeni Jézussal.
Amikor a bénának Jézus azt mondja, hogy megbocsáttattak a bűnei, ők komolyan felháborodnak, mert káromlással vádolják. Ő azonban az ő logikájukat felhasználva bizonyítja a hatalmát. Mivel akkoriban a vallásos vezetők a betegséget a bűn következményének tartották (és egyébéként ezért le is nézték a betegeket), Jézus azzal bizonyítja, hogy bénának megbocsátotta a bűneit, hogy meg is gyógyítja. Az ember egészségesen áll fel, és hazamegy. Kétség nem fér hozzá, hogy tényleg megbocsáttattak a bűnei! Ezeknek a drága embereknek, akik az egész életüket a törvény minél tökéletesebb betartásának szentelték, ez túl sok. Túl egyszerű. Nem tudnak mit kezdeni a helyzettel.
A két csoport közötti ellentét a fejezet végén éleződik ki, amikor ezek az emberek belekötnek Jézus tanítványaiba. Zavarja őket, hogy miközben ők sok mindenről lemondanak Istenért, böjtölnek, Jézus tanítványai túlságosan is jól érzik magukat, esznek és isznak. Nyoma sincs rajtuk a vallásos komolyságnak.
Bár ez a kötekedés Jézus háta mögött történik, a válasz egyenesen Jézustól érkezett. „Vajon rábírhatjátok-e a násznépet, hogy böjtöljön, amikor a vőlegény velük van?” – teszi fel a költői kérdést. Gyakorlatilag ezzel azt mondja, hogy az ő követése nem más, mint egy nagy ünnepség. Nem azt mondja, hogy nem illik szomorkodni, hanem azt, hogy aki őt követi, azt aligha lehetne rávenni erre.
Azt hiszem, keresztényként belecsúszhatunk abba a csapdába, hogy annyira komolyak szeretnénk lenni, vagy legalább annak tűnni, hogy a végén jobban hasonlítunk egy gyászmenetre, mint egy nászmenetre. Újra és újra emlékeznünk kell magunkat, hogy Jézus ünnepelni hív minket, és van mit ünnepelnünk. Mi is azok vagyunk, akiket ő meggyógyított, megszabadított.
Jézus ezután egy furcsa mondatot mondattal folytatja: „De eljönnek a napok, amikor a vőlegény elvétetik tőlük, akkor majd böjtölnek” – mondja. Ez azért furcsa, mert noha valóban eljött a nap, amikor Jézus fizikailag elszakadt a tanítványoktól, valójában azonban soha nem veszítettük el őt. Utolsó földi szavaiban éppen azt ígérte, hogy velünk lesz a világ végezetéig.
Akkor milyen böjtre gondol Jézus? Ézsaiás könyvében van egy rész, amiben betekinthetünk Isten gondolataiba a böjtről. Az emberek panaszkodnak Istennek. „Miért böjtölünk – mondják –, ha te nem látod meg, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla?” Ez a vallásos ember panasza, akinek az életét szabályok és előírások határolják, amelyek alatt szenved. Isten ezután elmondja, hogy milyen a neki tetsző böjt, és azt hiszem, erről a böjtről beszélt Jézus is, ez a mi böjtünk: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot.” Mennyire meghökkentő!
A mi böjtünk, hogy leoldjuk magunkról és másokról is a bilincseket. Sok bilincset ezek közül jogtalanul tettek rájuk mások. A mi böjtünk, hogy nem csak kioldjuk a járom köteleit, hanem még a jármot is összetörjük, nehogy valaki újra használni tudja. A mi böjtünk, hogy szabadon bocsátjuk azokat, akiket a vallásosság elnyomott. A mi böjtünk, hogy meghívjunk mindenkit a lakodalmas mentebe. Ez az az új bor, amit nem lehet a régi tömlőbe tölteni, mert szétfeszíti.
Az egész történetben az tetszik a legjobban, ahogy Jézus a farizeusokkal bánik. Tudjuk, hogy a hozzáállása meg is termi majd a gyümölcsét, hiszen később sok vallási vezető is hitt benne. Itt nem lenézni őket, hanem az ő logikájukat felhasználva érvel. És még a végén is megjegyezi, mintegy megértve őket, hogy aki az óbort issza, az nem kívánja azonnal az újat, mert az ót jobbnak tartja.
Legyen bennünk is ez a mentalitás. Ne nézzünk le senkit, csak ünnepeljünk felszabadultan a mennyei vőlegény nászmenetében. Hátha mások is kedvet kapnak ünnepelni!
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.