Angliában évente megismételnek egy kutatást, amellyel azt mérik, mire haragszanak meg leggyakrabban az emberek. Az 50 leggyakoribb ok listáján ilyen elemek szerepelnek: a közlekedési dugók, az üzemanyag drágulása, az adófizetési kötelezettség, a szomszéd, aki szombat reggel 8-kor kezdi fúrni a falat, a sorban állásnál előrenyomuló felebarátaink, vagy éppen a reggeli csúcsforgalomban banyakamionnal vásárolni induló idősebb hölgyek.
A zsidókhoz írt levél harmadik fejezete hasonló témáról szól, csak éppen Istennel kapcsolatban: mi az, amire ő megharagszik.
A Biblia úgy beszél Istenről, mint aki „irgalmas és kegyelmes, türelme hosszú, szeretete nagy”. Ebben a fejezetben a szerző mégis felidéz egy ószövetségi epizódot, amelyről Isten ezt mondta: „Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismerte fel az én utaimat. Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” (v10-11)
Mi lehet ez a dolog, ami a türelmes, irgalmas és kegyelmes Istenünkből ilyen haragot vált ki, hogy még meg is esküszik rá? Mi történt ott, amire Isten ilyen keményen reagált?
Miután Isten kihozta a népét az egyiptomi rabszolgaságból és megérkeztek a földhöz, amelyet Isten nekik ígért, kémeket küldtek, hogy megvizsgálják a terepet. Amikor a kémek visszaérkeztek, beszámoltak a terület gazdagságáról, de az ott élő népek erejéről is. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy azok sokkal erősebbek, mint a pusztai vándorlástól elcsigázott héberek. Döntést kellett hozniuk, hogy elindulnak-e a föld elfoglalására. Két út állt előttük. Vagy (1) megbíznak Isten ígéretében, aki nekik ígérte a területet, és hisznek benne, hogy az erőtlenségük ellenére beviszi őket az Ígéret Földjére, vagy (2) reálisan felmérik az erejüket, alázattal beismerik, hogy képtelenek elfoglalni a földet és ezért inkább visszavonulót fújnak. Ők ezt a második utat választották. Isten pedig annyira megharagudott rájuk, hogy haragjában megesküdött, hogy soha életükben nem fognak bemenni az Ígéret Földjére. Nem kellett ugyan visszamenniük a rabszolgaságba, de a pusztában bolyongtak négy évtizeden át, és nem volt nyugalmuk.
A történetben számomra az a megdöbbentő, hogy miközben tiszteletre méltó lehetne, hogy önkritikusan és reálisan felmérték az alkalmatlanságukat és az esélytelenségüket, Isten mégsem elismeri őket ezért. Éppen ellenkezőleg: megharagszik, hiszen a döntésükkel végső soron azt fejezték ki, hogy nem bíznak Isten ígéretében, hogy a gyengeségük ellenére beviszi őket arra a földre. Ezt a hozzáállást sokféle kifejezéssel írja le a fejezet: megkeményedés, istenkísértés, hitetlen és gonosz szív, elkeseredés, vétkezés, elesés, engedetlenség, hitetlenség. Ezzel szemben a helyes hozzáállás az lett volna, ha, miután felmérik a gyengeségüket és az esélytelenségüket, azt mondták volna: mégis induljunk a harcba, mert ha az Úr megígérte, hogy bevisz minket, akkor meg is fogja tenni. Nem tudjuk, hogyan, biztos nem rajtunk fog múlni, de biztosan sikerülni fog!
Visszatérve a zsidókhoz írt levélhez és a mai korba azt látjuk, hogy ahogy a példában szereplő népnek, Isten nekünk is adott egy ígéretet. János apostol fogalmazza meg legtömörebben: „Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.” (1 János 2:25) Ha reálisan felmérjük az érdemeinket, az esélyünket, a jóságunkat, ugyanarra jutunk, hogy alkalmatlanok vagyunk rá. Tehát előttünk is van egy döntés: elhisszük, hogy Isten a hibáink, tévedéseink, bűneink, gyengeségeink ellenére is örök életet ad nekünk, és ezzel a nyugalommal élünk? Vagy inkább egész életünkben a pusztában bolyongunk, és próbálunk jobbá válni, reménykedve, hogy egy nap majd talán beléphetünk az Ígéret Földjére?
Ebben a részben nagyon élesen látszik, hogy Istennek nem tetszik, ha valaki csak odáig jut el, hogy reálisan megítéli magát, hogy a saját érdemei alapján nem érdemli meg az örök életet. Ez Istenből nem elismerést, hanem haragot vált ki. Meggyőződésem, hogy ő azt szeretné, hogy eljussunk arra a bizonyosságra is, hogy bár magunktól nem, Krisztusba vetett hitünk miatt egészen biztos, hogy megkapjuk az örök életet. Ezzel fejezzük ki azt, hogy bízunk az ő ígéretében. Ez annyira fontos, hogy kétszer is elmondja nagyon hasonló szavakkal a 3. fejezet: „Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.” (v6) és „Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.” (v14) Ugyanezt hangsúlyozza a Római levél 5. fejezetében Pál apostol: „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.”
Olvasd el a zsidókhoz írt levél 3. fejezetét, és gondolkodj ezen a kérdéseken:
- Az Istennel való kapcsolatodat nyugalom, békesség és reménység jellemzi?
- Mi segíthetne abban, hogy bízni tudj Isten ígéretében, és dicsekedni tudj a reménységgel?
***
Zsidók 3
Krisztus feljebbvaló Mózesnél
Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, 2 aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában. 3 Ő ugyanis nagyobb dicsőségre volt méltó, mint Mózes, mint ahogyan a háznál nagyobb tisztessége van a ház építőjének. 4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az. 5 Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett, 6 Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.
Izráel példája óvjon a hitetlenségbe eséstől
7 Ezért, amint a Szentlélek mondja: “Ma, ha az ő szavát halljátok, 8 ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, 9 ahol megkísértettek engem őseitek azzal, hogy próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át. 10 Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismerte fel az én utaimat. 11 Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” 12 Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. 13 Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. 14 Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk. 15 Mert amikor ezt mondja az Írás: “Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”, 16 azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? 17 És kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában? 18 És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak? 19 Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.