Nem kell megfelelned! (Galata 1)

A kistarcsa-kerepesi gyülekezetben elhangzott tanítás meghallgatásához kattints ide!

Az elmúlt hetet Amerikában töltöttem a munkatársaimmal, akik közül az egyik Japánban szolgál misszionáriusként. Fájdalmasan megdöbbentő volt, amit mesélt. Ma alighanem a „felkelő nap országa” az egyik legsötétebb hely szellemileg, köszönhetően a háztartások túlnyomó részében megtalálható házi bálványoltároknak. A megfelelési kényszer és a kudarctól, valamint a nyomában jelentkező szégyentől való félelem tartja fogságban az embereket. A jövőkép nélküli fiatalok közül sokan az iskolaév első napján öngyilkosok lesznek, szeptember elseje évről évre a legsötétebb nap. A felnőttek pedig egyre többen teljes elszigeteltségben élnek, ki sem mozdulnak a lakásaikból, éjjel vagy házhoz szállítással vásárolnak, hogy véletlenül se kelljen emberi kapcsolatokat létesíteniük.

A megfelelési kényszer azonban nem csak Japánban, hanem globálisan jelentkezik. Meg kell felelnünk a családban, az iskolában (honnan telik kistiniknek iPhone-ra?), a szomszédok előtt, a munkahelyen, vagy csak szimplán az utcán is. A vallást is sokan úgy élik meg, mint egy szabályrendszert. Olyan Istent képzelnek, akiknek kőkemény elvárásai vannak, és akinek lehetetlen megfelelni.

A Galata levél olyan keresztényeknek íródott, akik bár megszabadultak a világtól – amely egyaránt magában foglalja a bűnös életvitelt, mint a szabályokhoz kötött vallásosságot – újra belekerültek a megfelelési kényszer csapdájába. Nekik szól a levél, amelynek a témája, ha egy szóban kellene összefoglalni, a szabadság. Az az imám a sorozat elején, hogy segítsenek ezek az írások megtanulnunk szabadságban élni, úgy tűnik ugyanis, hogy Istennek ez szívügye.

Ez a levél nem egy konkrét személynek, vagy gyülekezetnek íródott, hanem több gyülekezetnek, amelyeket Pál apostol az első missziós útján alapított Galácia területén. Pálnak tovább kellett mennie, mert hajtotta a vágy, hogy másoknak is beszélhessen Jézusról, de ugyanakkor törődött a hátrahagyott gyülekezetekkel, aggódott a jólétükért. A galata gyülekezetek esetében volt is miért.

Híreket kapott ugyanis róluk, hogy náluk is megjelent a judaizálók csoportja. Ezek zsidó keresztények voltak, akik azt tanították, hogy a Jézusban való hit csak a kezdet, de önmagában még nem elég az üdvösséghez. Azt tanították ezeknek az egyszerű hitből élő tanítványoknak, akik néhány hónappal korábban még Zeuszt imádták, és templomi prostituáltakhoz jártak „áldozni”, majd az egyszerű evangéliumot hallva megtértek, hogy ugyan fontos a Jézusba vetett hit, de még néhány más szabályt is be kell tartaniuk ahhoz, hogy Istennek megfeleljenek. A galaták pedig sajnos be is kapták a csalit, és hirtelen egy csomó zsidó szokást kezdtek felvenni annak reményében, hogy ezeket betartva elnyerik Isten tetszését.

Pált ritkán látjuk idegesnek a Bibliában, de ha valami, akkor ez a tévtanítás, amit törvényeskedésnek nevezünk, kihozta a sodrából. Nem várt tehát sokáig, hanem papírt és tollat ragadott, és megírta ezt a levelet – az egyetlen írása, amit saját kezével írt, és amelyben egyáltalán nem dicséri a címzetteket. Pedig minden más levelében – még a korinthusi gyülekezetnek írtban is, ahol olyan bűnök felett hunytak szemet, amilyet még gyülekezeten kívül sem igazán lehetett találni – volt pozitívum, amit kiemelt. Itt nem. Úgy tűnik, Pált jobban felzaklatta a gyülekezetben megjelenő törvényeskedés, mint a bűn.

Az üzenete egyszerű. A galaták elpártoltak attól az Istentől, aki őket Krisztus kegyelme által elhívta. A kegyelem lényege, hogy Isten nem a saját teljesítményünk miatt fogad el minket, hanem azért, mert hiszünk Krisztus áldozatában. Döbbenetes gondolat, hogy aki kiegészíti ezt az egyszerű hitet, és azt tanítja, hogy emellett még más dolgokat is be kell tartani az üdvösséghez, az valójában elpártól az Istentől, akinek éppen a tetszését próbálja elnyerni. Pál nem kíméletes: „Ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen!” Miért ennyire dühös?

Jézusnak egyszer feltették a kérdést, hogy mit kell tenni, ha valaki Istennek tetsző dolgot akar tenni. Így válaszolt: „Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” Ha Istennek akarunk tetszeni, fontos, hogy megértsük, mivel nyerhetjük el a tetszését, és ne olyannal próbáljuk ez tenni, ami éppen ellenkező reakciót vált ki belőle. Ha hiszel Jézusban, tetszel Istennek. Ha ezt megérted, a megfelelési kényszernek nincs többé hatalma rajtad, akármilyen formában jelentkezzen. Isten azt akarja, hogy a gyermekei szabadok legyenek.

Erről lesz szó ebben a sorozatban. Szeretném, ha a szemetek előtt maradna a kép, amit a sorozathoz választottam: a körhinta merev műanyag lovaiból, önmagukra eszmélő, a körhintáról kiugró, majd szabadon vágtató lovak lettek. Ez történhet meg veled, ha elhiszed és igazán elfogadod a fent leírtakat. Ha pedig már szabad lettél, vigyázz, nehogy valaki rávegyen, hogy felugorj egy másik körhintára!

***

Galata 1:1-9 (Új-Károli, 2012)

„Pál apostol, nem emberektől, nem is ember által, hanem Jézus Krisztus és az Atya Isten által, aki feltámasztotta őt a halálból, és a velem levő testvérek mindnyájan, Galácia gyülekezeteinek. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól, aki önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint, akinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.

Csodálkozom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, holott nincs más, de némelyek megzavarnak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De még ha mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit hirdettünk, átkozott legyen. Ahogy előbb mondtuk, most ismét mondom: Ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azonkívül, amit elfogadtatok, átkozott legyen.”