Rabok legyünk vagy szabadok? (Galata 5)

Rabok legyünk vagy szabadok? (Galata 5)



Amikor egyszer a váci börtönben jártam, az ottani gyülekezetben hallottam egy srác történetét, ami nagyon megdöbbentett. Korábban már volt egy-két évig börtönben, majd miután kiszabadult, újra elkövetett valamit, így újabb harminc évet kapott. Később megtudtam, hogy a történet egyáltalán nem egyedülálló. A statisztikák világszinten azt mutatják, hogy a szabaduló rabok hatvan-hetven százaléka öt éven belül újra visszaesik. Úgy tűnik, hogy miközben minden ember vágyik a szabadságra, nem is olyan könnyű élni vele, nehéz szabadnak maradni.

A galatákhoz írt levél fő témája a szabadság. Sokan nem tudják, hogy a kereszténység nem szabályokról és erkölcsről szól. A hitünk lényege az, hogy Jézus a saját élete árán örök érvényűen és teljesen szabaddá tett minket céltévesztésünk következményeitől, a teljesítménykényszertől, a bűntudattól, a bizonytalanságtól, a jövőtől való félelemtől, az alacsony önértékeléstől és még annyi minden mástól. Aki hisz Krisztusban, annak örök élete van, az véglegesen elfogadott és szeretett Isten szemében. Ez az igazi szabadság.

Ugyanakkor ezzel a szabadsággal sem könnyű élni. „Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy éljünk is ebben a szabadságban. Ezért ne engedjétek magatokat újra rabszolgává tenni!” – kezdi az első gyakorlati fejezetet Pál apostol, és ezzel rámutat egy valós veszélyre, hogy bizony vannak csapdák, amelyek fenyegetik a szabadságunkat Jézus tanítványaiként. Vajon mik ezek a csapdák? Az egyik, hogy valaki a kegyelemre hivatkozva szabados életet él, a másik pedig, hogy beszippantja őt a vallásos törvényeskedés. Az első egyértelmű, a második azonban sokkal ravaszabb, nehezebben tetten érhető. Nézd meg a fejezetről szóló vasárnapi tanítást is ide kattintva.

1-IMG_2165

A törvényeskedés lényege, ahogy azt a galata gyülekezetekben megjelent júdaizálók tanították, hogy Krisztus ugyan kifizette az üdvösség kezdőrészletét, de néhány havi törlesztőrészletet ránk hagyott. Hiába hisz valaki Krisztusban, ha utána ezt nem egészíti ki vallásos cselekedetekkel, akkor bukja az üdvösséget. Nem merték elhinni, hogy amikor Jézus a keresztről azt kiáltotta, hogy „tetelestei” (elvégeztetett, teljesen kifizetve), azt komolyan is gondolta. Az egyik kedvenc ilyen havi részletük, amit igyekeztek előírni a pogányokból lett hívőknek, a körülmetélkedés volt. Valószínűleg sok hívő, aki hallotta a törvényeskedő tévtanítókat, vacillált, hogy akkor átessen-e ezen az operáción, hogy elnyerje Isten tetszését.

Pál emiatt nagyon dühös volt. Nem kertel, meg is írja nekik: „Íme én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek.” Vagyis, ha hívőként bármilyen jó cselekedetet azért teszünk, hogy Isten emiatt jobban elfogadjon, akkor azzal azt állítjuk, hogy Krisztus hiába halt meg, a keresztáldozata nem volt tökéletes és befejezett.

A törvényeskedés lényege, hogy valamit, ami egyébként jó, elvárásként tesz a hívők elé Isten nevében. Vannak dolgok, amelyeket a jó hívőség feltételeként fogalmaz meg, míg más dolgokat egyenesen az üdvösség feltételévé tesz. Pál itt azonban olyasmit ír, ami igazán meghökkenti a törvényeskedő hívőt, aki éppen azért tesz nagyon sok dolgot, hogy ne veszítse el az üdvösségét. Azt tanítja, hogy akik a saját cselekedeteikkel akarják kiérdemelni Isten tetszését és jóindulatát, azok ezzel elszakítják magukat Krisztustól, és kiesnek a kegyelemből. Megdöbbentő, hogy nem a bűn szakít el minket a kegyelemtől, hanem az, ha elkezdünk azért tenni dolgokat, hogy ne veszítsük el. Isten számára nem a vallásos cselekedek a kedvesek, hanem a szeretet által munkálkodó hit.

Mi a körülmetélkedéssel már nem küszködünk – férfi társaim nevében hála ezért – de a mai korban is megvan ez a gondolkodás. Hagy tegyem teljesen kézzelfoghatóvá a bemerítkezés, keresztség példáján keresztül. Ha valaki azért merítkezik be, mert úgy gondolja, hogy ezáltal válik Isten szemében elfogadottá, az a törvényeskedő gondolkozás fogságában van. Ne értsétek félre, nagyon fontosnak tartom a bemerítkezést, Jézus is parancsolta, hogy tegyük meg. De úgy látom, Isten azt szeretné, hogy először értsük meg, hogy bűnösök vagyunk és hogy Krisztus annyira szeretett, hogy értünk halt meg a kereszten, és higgyünk őbenne. És utána, miután megszabadultunk a bűntudattól, tegyünk arról bizonyságot a látható és a láthatatlan világ előtt, hogy hozzá tartozunk, azáltal, hogy bemerítkezünk. Nem azért, hogy elfogadjon, hiszen ez lenne a törvény mentalitása. Hanem azért, mert már elfogadott, így a bemerítkezés a szeretet által munkálkodó hit gyümölcse.

Pál apostol rámutat arra is, amit sok törvényeskedő keresztény nem ért: hogy a törvényeskedés azért átverés, mert se nem igazán kegyelem, se nem igazán törvény. A törvény ugyanis jó, de csak akkor működik, ha valaki teljesen, egyetlen hiba nélkül betartja egész életében. Ezek a júdaizálók ugyanakkor nem ezt tanították, hanem csak néhány előírást válogattak ki belőle, pl. a körülmetélkedést. Pál apostol egyértelmű: vagy élj a kegyelem alapján szabadon, tudva, hogy Isten a hited miatt elfogad, vagy tartsd be teljesen a törvényt, legyél teljesen tökéletes. Az egyetlen dolog, amit nem enged meg, hogy azt mondjuk: igen, fontos a hit, de azért csak kell tenni is valamit. Elég durván fogalmazza meg, hogy ha valaki cselekedeteivel akar érdemeket szerezni, akkor ne csak a kezdő lépéseket tegye meg, hanem vigye végig a gondolatot: „Bárcsak azok, akik titeket lázítanak, a körülmetélkedésük mellett még kasztrálnák is magukat!” Bár ne csak a végét vágnák le, hanem az egészet!

A törvényeskedés tehát veszélyes, és csapda. A másik csapda a szabados élet. A ló mindkét oldalának ugyanaz a lényege: hogy az ember maga körül forog. A fejezet végén azonban Pál elárulja az igazán szabad élet titkát is. Arra bátorítja a galatákat, hogy éljenek a Szentlélek vezetése alatt. Talán elvontnak, vallásosnak tűnhet ez a megoldás, pedig nem az. A lényege, hogy elfelejtkezzünk magunkról – akár a vallásos teljesítményünk, akár a testi vágyaink körül forog az életünk – és Jézus váljon az életünk központi témájává. Biztosan van olyan ismerősötök, aki akármiről is kezdődik a beszélgetés, három mondaton belül rátér a kedvenc témájára. A Szentlélek is ilyen, ő mindig Jézusra tereli a figyelmünket.

De hogy lehet az ő vezetése alatt élni?  „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle!” – mondta Jézus. Ha kérjük Istent, hogy adja nekünk a Szentlelket, ő adja is, ennyire egyszerű. Ő pedig folyamatosan Jézusra fogja terelni a figyelmünket: ahogy ő szeret minket, amit ő tett értünk, amit ő ígért nekünk, amiért ő vállalta a garanciát. Olvassuk a Bibliát és Jézusról fog szólni. Ránézünk a csetlő-botló testvérünkre és Krisztust fogjuk látni benne. Kimegyünk az utcára, és olyan embereket fogunk látni, akikért Krisztust meghalt, és akiknek hallaniuk kell az evangéliumot. Sőt, magunkra nézünk, és Krisztust fogjuk látni, ahogy Isten is őt látja, amikor ránk néz. Ez teszi lehetővé, hogy szabadok maradjunk.

szindarab

Szeretettel ajánlom azt a színdarabot is, amelyet az őszi szünetben szervezett ifi tábor résztvevői adtak elő vasárnap a gyülekezetben, és ami éppen a megszabadulásról szól. Kattints ide!

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.