Soha ne mondd, hogy túl késő (Ruth 1:6-18)

Soha ne mondd, hogy túl késő (Ruth 1:6-18)



Útra kelt azért a menyeivel, hogy hazatérjen Móáb mezejéről, mert hallotta Móáb mezején, hogy meglátogatta az ÚR a népét, és kenyeret adott nekik.   Elhagyta tehát azt a helyet, ahol élt, két menyével együtt. Így indultak útnak, hogy visszatérjenek Júda földjére. Naomi azt mondta a két menyének: Menjetek, térjen vissza mindegyikőtök az anyja házához. Cselekedjék az ÚR irgalmasságot veletek, úgy, ahogy ti cselekedtetek a megholtakkal és énvelem! Adja meg az ÚR nektek, hogy nyugalmat találjon mindegyikőtök a férje házában! Azután megcsókolta őket, és hangosan sírtak. Ők azt mondták neki: Bizony mi elmegyünk veled együtt a te népedhez! Naomi erre ezt mondta: Térjetek vissza, leányaim! Miért jönnétek velem? Hát ugyan vannak-e még fiak a méhemben, akik férjeitek lehetnének? Térjetek vissza, leányaim! Menjetek, mert én már idősebb vagyok, semhogy férjhez mehetnék. Még ha azt mondanám is, hogy van reménységem, még ha ez éjjel férjhez mennék is, és szülnék is fiakat, ugyan megvárhatnátok-e őket, amíg felnőnek? Ugyan megtartóztatnátok-e magatokat miattuk, hogy ne menjetek férjhez? Nem, édes leányaim! Mert nagyobb az én keserűségem, mint a tietek, mert elért engem az ÚR keze. Ők pedig hangosan tovább sírtak. Majd Orpá megcsókolta az anyósát. Ruth azonban ragaszkodott hozzá. Ő akkor azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőd után. Ruth pedig ezt mondta: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te mész, oda megyek én is, és ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.    Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem is. Bármit tegyen az ÚR velem, csak a halál választ el engem tőled! Mikor pedig látta, hogy mindenáron vele akar menni, többet nem szólt neki. (Ruth 1:6-18)

Naomi döntése

Az előző versekben láttuk Elimelek családját, akik az éhínség elől Móáb földjére menekültek. Maguk mögött hagyták a kenyér házát, a dicsőítés helyét és az ígéret földjét. Visszatértek ugyanazon az útvonalon, amelyen keresztül Isten bevezette a népet az ígéret földjére, és egy olyan helyre költöztek, amit Isten a lábmosó medencéjének nevezett.

Tíz kegyetlen év következett. Naomi elvesztette a férjét. Ezután a két fia móábi lányokat vett feleségül, és végül a fiúk is meghaltak. Elképzelhetetlen, hogy milyen magányt, szomorúságot és fájdalmat élt át Naomi. Szorult helyzetükből a könnyebb élet reményében jöttek el négyen az ígéret földjéről. Most pedig egyedül volt egy idegen nép között a két, szintén özvegyen maradt menyével. Vajon hányszor juthatott eszébe, hogy jól döntöttek-e a férjével, tíz évvel korábban? Eljátszott-e a gondolattal, hogy hogy alakult volna az életük, ha mégis az ígéret földjén maradnak és bíznak Isten hűségében? Mi lett volna, ha…?

De Naomi – bár mélyen megkeseredett – ebben a pillanatban a helyes döntést hozta meg. Úgy döntött, hogy útra kel és visszatér Izrael földjére. Sok jóra nem számíthatott ott sem – a gyermekek nélkül maradt özvegyasszonyok sorsa Izraelben sem volt könnyű. Számíthatott az emberek lenézésére is, akiket egy könnyebb élet reményében hagyott maga mögött, és most szégyenszemre egyedül, megszomorodva tér vissza. Ő mégis úgy döntött, hogy visszatér az ígéret földjére, a helyére.

Megtérés

Amit itt Naomival történt, azt nevezi a Biblia megtérésnek. Az eredeti görög szó a meta (változni) és a nous (elme) szavak összetételéből származott: a megtérés a gondolkozás megváltoztatását jelenti. Naomi tíz éven át hátat fordított Istennek és menekült. Most megváltoztatta a gondolkozását, és úgy döntött, bármi áron vissza akar térni Isten közelébe.

Sokszor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a megtérés csak egyszer történhet meg az ember életében. És valóban, döntő pillanat, amikor valaki először ismeri be a bűnösségét és kéri Isten bocsánatát Jézus Krisztus érdemére tekintettel. De Isten gyermekével is megtörténhet, hogy visszatér Móáb mezejére. És, mint Naomi példáján látjuk, akár hosszú éveket is tölthet ott. De aki egyszer megtért, azt utána, ha vissza is tér Móáb mezejére, Isten szeretete vonzani fogja vissza a helyére, vissza az ígéret földjére. Olyan szép szavakkal írja le Jeremiás Isten szívét az ilyen „visszacsúszó fiak” felé: „Térjetek vissza, hűtlen fiak, és én meggyógyítlak elpártolásotokból!”

Naomi példája arra bátorít minket, hogy soha ne gondoljuk, hogy túl hosszú időt töltöttünk már Móáb mezején, és hogy Isten már nem vár minket vissza. Ő mindig visszavár. „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” – írja Pál apostol Timóteusnak.

Egy kis lépés nagy hatása

Naomi lépése nem volt könnyű, de önmagában nem tűnik óriási történelmi jelentőségűnek. Ha csak ennyit tudnánk róla, nem láttunk mást, mint hogy egy keserű özvegyasszony visszatér a szülőföldjére. Pedig sokkal több történt. Azzal, hogy Noémi megtette ezt az egy lépést, a megtérést, máris példává vált a menye, Ruth számára, és előidézte az ő megtérését is. Míg Orpá visszatért a „népéhez és isteneihez”, addig Ruth úgy döntött, hogy ragaszkodik az anyósához, és nem csak családi szeretetből. „Istened az én Istenem” – mondja, és ezek a szavak arról tesznek bizonyságot, hogy ő is megtért.

Azzal, hogy Naomi elhatározta, hogy visszatér a helyére, máris példává vált, és eszközzé egy móábi lány megtérésében. Valószínűleg egyikük sem tudta, hogy ez a móábi lány, ez az „idegen” lesz Dávid király dédanyja, és így Jézus Krisztus, a Messiás ősanyja is.

Megtérésre az életünk bármely területén szükségünk lehet – bárhol, ahol nem vagyunk a helyünkön. Minél tovább vagyunk „idegenben”, annál nehezebb elszánni magunkat a visszatérésre. De Naomi és Ruth története éppen ezt tanítja nekünk: 1) amíg csak dönteni tudunk, soha nem késő visszatérni, 2) a döntésünkkel másokra is hatással lehetünk, és 3) ennek generációkon átívelő következménye lehet.

Hivatkozott versek: Jer 3:22 | 2 Tim 2:13 

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.