Vigyázz, kész, karácsony! (Lukács 19:1-10)

Vigyázz, kész, karácsony! (Lukács 19:1-10)



“Ez nem katasztrófa, csak karácsony” – nyugtat az Animal Cannibals dalának refrénje, ami most újra aktuális, hiszen vasárnap hivatalosan is elkezdődött az ünnepi időszak, vagyis az advent. És ahogy minden évben, idén is könnyen belesodródhatunk abba, hogy a szeretet ünnepét inkább a hagyományok, az elvárásoknak való megfelelés és a kapkodás időszakaként éljük meg.

De vajon mit tehetünk azért, hogy idén az ünnep valóban a lényegről szóljon? E kérdés jegyében vasárnap egy adventindító istentiszteletet tartottunk a gyülekezetünkben barátaink és ismerőseink meghívásával, hogy együtt gyűjtsünk muníciót a következő hetekre.

Beszéltem arról, hogy hajlamosak vagyunk nagyon várni a karácsonyt, aztán csalódunk, amikor kevesebbet nyújt, mint amit várunk tőle. Majd egy bibliai szereplő, Zákeus történtetét tanulmányoztuk, aki szintén Jézus érkezését várta. Amikor azonban a várt pillanat elérkezett, Zákeus csalódott, de kellemesen. Számára Jézus érkezése sokkal többet hozott, mint várt tőle. Vajon mit tanulhatunk ebből a történetből? Szeretettel ajánlom nektek is ezt a tanítást, ami megtalálhattok ide kattintva.

adventindito
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.