Ne a postáshoz ragaszkodj! (Zsidók 1)

Ne a postáshoz ragaszkodj! (Zsidók 1)



„Aki engem lát, látja az Atyát.” – ezen a jeruzsálemi éjszakán szinte harapni lehetett a csendet az emeleti teremben, csak a fáklyák csendes sercegése hallatszott. Valóban ezt mondta Jézus? – ez a kérdés járhatott mind a tizenegy tanítvány fejében. Óriási jelentőségű kijelentés. Aki Jézust látja, az Atyát látja? A teremtő Istent? Aztán néhány nap múlva megértették, néhány héten belül pedig az egész életüket megváltoztatta ez a kijelentés. Látták Jézust meghalni, majd feltámadt, és velük együtt evett. Végül látták mennybe menni. Néhány hét múlva pedig eljött a Szentlélek, és a tanítványok bátran hirdették az embereknek ezt az új üzenetet Jézusról. Az üzenetük az volt, hogy Jézus nem csak egy újabb próféta volt, egy újabb közvetítőt Isten és ember között, hanem Jézus maga Isten. Látták az Istent!

Az elmúlt hetekben az egész világot bejárta Robin Williams halálhíre. A filmjeit (Apa csak egy van, Holt költők társasága, Jó reggelt, Vietnám! stb.) rengetegen ismerték és szerették. A tragikus halálhír sokakat foglalkoztatott és sokféle reakciót kiváltott. Kollégái úgy nyilatkoztak, hogy Hollywood legkedvesebb emberét vesztették el, aki bárkit képes volt megnevettetni. Többen, köztük keresztény médiumok, az öngyilkosság témájáról kezdtek cikkezni. A híreket olvasva eljutottam egy olyan fórumra is, ahol arról beszélgettek, hogy a színészek mennyivel nagyobb figyelmet és tiszteletet kapnak, mint a filmes szakma más fontos szereplői, például a rendezők, a producerek vagy a forgatókönyvírók. Többen úgy érveltek, hogy egyáltalán nem kellene ilyen nagy felhajtást csapni egy színész körül, hiszen neki van a legkevesebb ráhatása arra, hogy mi egy film üzenete. A színész feladata „csak” annyi, hogy a rendező és szövegíró üzenetét a lehető leghitelesebben adja át. Az emberek mégis a színészeket ismerik jobban, hiszen ők láthatók a filmben, míg az üzenetek megfogalmazói a háttérben maradnak. Hajlamosak vagyunk az üzenetek közvetítőire fókuszálni a feladó helyett – és ezzel sokszor így vagyunk a hitéletünkben is.

Az előző bejegyzésben megosztottam veletek Báruk és Talia történetét, amelyben jól kiábrázolódik az első keresztények élethelyzete, akiknek a Zsidókhoz írt levél eredetileg íródott. Hitre jutottak Jézusban, és az új hitük miatt nagy nyomás nehezedett rájuk. A társaik, zsidók százezrei még mindig a mózesi törvényre épülő judaizmusban élték meg az istenhitüket, és elutasították Jézust. A zsidók éppen azért tisztelték a törvényt, mert az nem csak egy emberek alkotta jogi dokumentum volt, hanem egy Istentől származó üzenet, amit angyalok közvetítettek. Annyira bennük volt ez az angyalok iránti tisztelet, hogy nem tudták elfogadni Jézust, aki a törvényhez képest új módon mutatta be Istent: a kegyelem és az igazság üzenetét hozta el. És mivel az első keresztények is zsidóként nőttek fel, ezt az angyalok, vagyis a közvetítők iránti tiszteletet szinte az anyatejjel szívták magukba. Nem csoda, hogy időnként, a nyomás alatt meginogtak: Jézusnak tényleg nagyobb tekintélye van, mint az angyaloknak? Az evangélium tényleg erősebb, mint a törvény?

Ezért a Zsidókhoz írt levél első fejezete végig azt bizonyítja az ószövetségi írások alapján, hogy Jézus sokkal nagyobb, mint az angyalok. Ő nem egy angyal (ahogy pl. a Jehova tanúi, de egyes keresztény csoportok is tanítják), hanem az angyalok imádatának a tárgya. Ő maga Isten. Ő nem csak egy közvetítője Isten üzenetének, mint az angyalok, hanem ő maga a feladó és az üzenet is. Ő Isten „dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása”. Ezért mondta Jézus, hogy aki őt látja, az Atyát látja. Az előbb használt párhuzammal élve ő nem csak egy „színész”, hanem a rendező, aki megjelenik a saját filmjében. Az első fejezet célja, hogy bebizonyítsa: Jézus üzenete, ami Istenről szól, sokkal hitelesebb, teljesebb és fontosabb, mint bármi más közvetítőé.

Azt gondolom, számunkra ma nem igazán jelent kísértést, hogy áttérjünk a judaizmusra. Mégis nagy tanítása van számunkra ennek a fejezetnek, mert valójában mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy Isten üzenetének közvetítőibe kapaszkodjunk, ahelyett, hogy magához Jézushoz ragaszkodnánk. Hajlamosak vagyunk nagyobb tekintélyt tulajdonítani egy közvetítőnek, mint magának a feladónak. Isten ma is sokféleképpen szól hozzánk. Szólhat egy pásztoron, egy tanítón keresztül, felhasználhat egy gyülekezetet, könyveket, vagy ezernyi más módot arra, hogy eljusson hozzánk az üzenete. De nagyon kell vigyáznunk, hogy csak azért, mert valakin, vagy valamin keresztül már szólt hozzánk Isten, ne kezdjünk el ahhoz ragaszkodni, és ne adjunk nagyobb tiszteletet a közvetítőnek, mint Istennek. A figyelmünk központjában Jézusnak kell maradnia, a legnagyobb tiszteletet ő érdemli: ő maga az üzenet.

És mit jelent, hogy Jézus az üzenet? Azt, hogy ha rá nézünk, pontosan láthatjuk, hogy Isten milyen, és hogy gondolkozik rólunk. Isten nem olyan, mint Zeusz, aki alig várja, hogy hibázzunk, és lesújthasson ránk egy villámmal az égből. Hanem Isten olyan, aki szó szerint halálosan szeret minket, és nincs az a mélység, ameddig nem alázná meg magát, csak hogy visszaszerezze a bizalmunkat, amit megvontunk tőle. És ez az üzenet az összes többi, Istenről szóló üzenetnél erősebb. Ahogy Jakab írja: „az irgalmasság diadalmaskodik az ítélet fölött”.

Olvasd el a Zsidókhoz írt levél 1. fejezetét, és gondolkozz ezeken a kérdéseken:

  1. Isten milyen módon, milyen közvetítőkön keresztül szólt hozzád eddig az életed során?
  2. Mi segíthet abban, hogy miközben hálás vagy ezekért a közvetítőkért, Jézus maradjon az elsődleges tekintély az életedben?
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel e-mail értesítőmre ide kattintva.